Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről I. - Várostörténeti tanulmányok 11/1. (Budapest, 2009)
A királyi székhely és a főváros - A budai vár udvarbírói hivatala (1458–1541). Kísérlet az országos és a királyi jövedelmek szétválasztására
A BUDAI VÁR UDVARBÍRÓI HIVATALA (1458-1541) Kísérlet az országos és a királyi magánjövedelmek szétválasztására Az 1518. évi (bácsi) 14. törvénycikkben a következőket olvashatjuk: „Munkács, Tata és Komárom várakat pedig az egész alsó visegrádi résszel, Óbudával és a Kos és Csepelnek nevezett szigetekkel, továbbá Zsámbok, Solymár és Kesző mezővárosokkal és ezeknek összes tartozékaikkal, valamint a kunokkal és jászokkal a királyi felség konyhájának ellátására és fenntartására a budai provizor kezeihez kell szolgáltatni, aki (a konyha) számára szalonnával és borral Munkács vára jövedelmeiből, vizákkal és egyéb (halakkal) Komáromból és Tatából gondoskodni köteles, és ezen felül a budai és más, szerémi tizedeket is köteles a királyi felség provizora a (király) asztala és udvara számára megszerezni. Ha pedig valami hiány lenne, a tanácsos és ülnök urak meghatározása szerint a királyi kincstartó fogja kiegészíteni.” Ugyanezen törvény 21. cikkében pedig többek között ez áll: „...minden évben a királyi kincstartó és a budai provizor kötelesek legyenek az összes királyi jövedelmekről az ő (a király) tanácsos és ülnök urainak Vízkereszt ünnepén és az azt közvetlenül követő és erre elegendő napokon számot adni.”1 Ezt a két törvénycikket lényegében szóról szóra megismétli a következő, 1519. évi (bácsi): 11. és 16. törvénycikk.2 Különbség mindössze az, hogy Visegrádon az ottani kúriát említi, a kunok és jászok közé pedig beszúrja a „salinarii” szót, amit Nagy Gyula sótelepesnek fordít, azonban valószínűbb, hogy a carinarii, hajósok kifejezésnek elírása. Az idézett törvénycikkek egy igen jelentős közigazgatás-történeti vonatkozást tartalmaznak: az uralkodói jövedelmek egy részét nem a királyi kincstartó, az ország pénzügyi főhatósága,3 hanem tőle függetlenül egy másik királyi tisztviselő, a provizor kezeli. Ekkor, 1518-ban, tehát az ország jövedelmei a következő intézményeik között oszlanak meg: a rendek által megajánlott adó nagyobbik része a végvárak fenntartására szolgál, és két választott, országos kincstartó veti ki és hajtja be;4 az adó kisebbik fele, és az ún. „rendes”5 királyi jövedelmek a királyi kincstartó gondjaira lettek bízva, hogy azokkal részben az elzálogosított királyi jövedelemforrásokat kiváltsák, részben a királyi udvartartás és „familia” kiadásait fedezzék;6 végül a felsorolt birtokok jövedelmeivel a provizornak a király konyháját kellet ellátnia. Az országos kincstartót mindjárt ki is kapcsolhatjuk további vizsgálódásainkból: nem minden megajánlott 1 Corpus Iuris 760., 762. p. A fordításhoz felhasználtuk Nagy Gyula fordítását: uo. 761., 763. p. Az idézett két te. közül a 14. a Kovachichok kiadásaiban 15. számot visel: KOVACHICH 1790. 485., 490. p.; Kovachich 1818.1. 253., 258. p. 2 Corpus Iuris 778., 780. p.; KOVACHICH 1818 I. 276., 279. p. 3 Kubinyi 1957. 25-26. p. 4 1518 (bácsi): 1. te. (Corpus Iuris 752. p.) 5 A provizor által kezelt jövedelmek felsorolását tartalmazó cikkelyek első fele A „rendes” és „rendkívüli” királyi jövedelmekre Id. CsÁNKI 1884. 9-21. p.; TOKA Y 1932. 138. p, 6 1518 (bácsi): 45. te. (Corpus Iuris 772. p.)
