Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről I. - Várostörténeti tanulmányok 11/1. (Budapest, 2009)
A királyi székhely és a főváros - Királyi székhely a késő középkori Magyarországon
Királyi székhely a késő középkori Magyarországon 225 előfordulnak Wann Pál budai plébánosnak a pápához intézett, egy évvel korábban, 1497-ben beterjesztett kérvényében is, amelyben még a következő megjegyzést is megtaláljuk: „a világ különböző részeiből igen nagy itt a nemesek, kereskedők és más különböző személyek összesereglése.”21 Két forrásunk lényegében a főváros jelleget írta le, utalt azonban a nagyurak gyakori itt tartózkodására is. Ez is kapcsolódik a rezidenciaproblémához, de épp úgy az udvartartáshoz is. A rezidencia-szakirodalom is utal arra, hogy az udvartartás tagjai itt élnek, azaz lakásuk, sőt saját házuk is áll a székvárosban.22 Ez valóban igaz is. Számos főpap, egyházi testület, főúr háztulajdonos volt Budán.23 Ami azonban ebből következik, és talán a leglényegesebb, hogy a királyi udvartartás központja valóban Buda. Teljes joggal emelte ki Moraw az udvar jelentőségét. Az udvarral foglalkozó irodalom rámutat arra, hogy ennek nemcsak kulturális szerepe volt. Az irodalom-, művészet- és zenetörténészek ezt már régen felismerték. A középkor talán legfontosabb politikai, társadalmi, sőt fogyasztási szempontból gazdasági intézményének vehetjük, ahogy arra Wemer Paravicini rámutatott. Szerinte az udvar feladata a fejedelem mindennapi élete, hozzáférhetősége és biztonsága, valamint presztízsének fenntartása és emelése, ő semlegesíti és integrálja a hatalmi eliteket, végül kormányoz és igazgat.24 Ugyanez áll a magyar királyi udvarra is. Az udvar fizetett (korábban honorbirtokokkal ellátott) alkalmazottai, akiket Engel Pál udvari nemességnek nevezett,25 alkotják a király elit katonaságát, általuk avatkozik be az uralkodó a szokásos rendes ügymenetbe, az állami méltóságok betöltésénél pedig a középkor végéig túlnyomó többségben az ún. palotásokat (aulicus), azaz az udvari nemességet veszik figyelembe.26 Nem csekély számú emberről van szó. Beleértve az udvari nemességhez nem számítható, alacsonyabb rangú udvari alkalmazottakat (például lovászok, kocsisok, szakácsok, ruhamosók) - még a közismerten szegény II. Lajos király idejében is legalább 650 főt fizetett a kincstár. Közülük 1525 első felében 227 udvari nemest név szerint ismerünk.27 Tágabb értelemben az udvarhoz kell azonban sorolni a királyi hivatalok és bíróságok alkalmazottait is: az udvari kancellária tisztviselőit, a kúriai bíróságokon dolgozókat, valamint a kincstári személyzetet is. Ezekkel együtt az udvar összlétszáma meghaladhatta az ezer főt. Az udvartartás, beleérve az uralkodó hivatalnokait is, a középkor végén legalább részben az udvar székhelyén (amelyet nevezhetünk fővárosnak, vagy rezidenciának is - noha, mint láttuk - ez nem feltétlenül azonos fogalom) maradt akkor is, ha a király máshol tartózkodott. Az uralkodó ugyanis mindvégig megtartott valamit az „utazó királyságból”, hiszen ezt megkövetelte a hatalom gyakorlása, a reprezentáció vagy éppen a szórakozás.28 (Például hosszú vadászatokon vett részt a király.) Az egyetlen teljes egészében fennmaradt középkori királyi számadáskönyv 1494—95-ből ezt pontosan igazolja. II. Ulászló ebben az időben hosszabb ideig nem tartózkodott Budán, de akkor is, amikor nem volt dolga az országban, olykor akár egy hétre is elment valahová vadász21 MonVesp IV. 77-78. 22 Neumann 1990.24. p.; Engel-Lambrecht 1995.22-23. p. 23 Ld. Pataki 1950. a 239-300 oldalakon idézett adatokat. 24 Paravicini 1994. 66. p. 25 Engel 1988.11-14. p. 26 Kubinyi 1990a. 62-69. p. 27 Kubinyi 1995.309-335. p. 28 Ld. Studt 16. jegyzetben hivatkozott Residenz szócikkét (uo. 755. p ).
