Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről I. - Várostörténeti tanulmányok 11/1. (Budapest, 2009)
Helyrajz, Budapest egyes részeinek középkori helytörténete - Budafelhévíz topográfiája és gazdaság fejlődése
Budafelhévíz topográfiája és gazdasági fejlődése 171 fel. A molnármester és a malmok tulajdonosa, vagy bérlője (minden esetre a haszonélvezője) a legritkább esetben azonos személy. Mát kezdettől fogva a budai patriciátus színe-java, a Weidner, Ulving és Loránd családok tagjai bérelnek hévízi malmokat, melyeknek igen tekintélyes értékük volt. Az első korszakban mindössze Kuné fia Rénald budai külvárosi molnár látszik tényleges iparosnak (jellemző, hogy külvárosi!). A budai patriciátusnak a malmokkal való kapcsolata továbbra is fennmaradt. Jellemző példa erre a következő: 1521 előtt Théthény Péter (a szövegben tévesen István, de folytatásában már helyesen Péter) volt budai bíró misealapítvány fejében malmát a Magdolna-templomra hagyta. (Helyét sajnos nem tudjuk.) A plébánia pedig 200 Ft tőke évi kamata fejében átadja felerészben Harber János bírónak, (Mátyás fia), fele részben pedig Théthény Istvánnak, Péter fiának. (Valószínű persze, hogy a malom sohasem került a plébániához, hanem az elhunyt bíró 200 Ft-os misealapítványa fedezetéül kötötte le a malmát, amely így a törvényes örökösökre szállt. A „német” polgárság vezetője, Harber és a „magyar” patríciusok képviselője Théthény ezek szerint rokonok lehettek. Véleményünk szerint Harber Théthény veje volt.)433 Ekkor azonban nem annyira olyan személyek bérlik a malmokat, akiknek patrícius-mivolta vitán felül áll, hanem iparosok: zsemlyesütők, tímárok és csapók. A molnármesterségnek ez a más iparágak (vagy patríciusok) általi alávetettsége nem budai különlegesség. Ugyanez volt a helyzet Bécsben is, ahol a molnárok csak Mátyás uralkodása idején nyerték el egyenjogúságukat a többi iparossal szemben.434 Nem volt rossz üzlet malombérlőnek lenni. Különösen kifizető volt ez a pékek esetében, akik így ingyen jutottak hozzá lisztszükségletük jó részéhez: kizsákmányolták a termelőt, a molnárt és végül vevőiket. A molnárok ugyanis az őrlési díjat nem pénzben, hanem természetben kapták meg, mert ezt a legszegényebb termelő is tudta fizetni.435 Buda esetében a lisztvám - papíron — elég alacsony, tizenketted rész volt.436 Az 1439-es mozgalom eredményeként tehát a városi hatalomban új rétegek is részesültek, a külvárosi, részben iparos eredetű gazdag polgárok. Ettől kezdve tehát a tanács nem egy üzletág képviselőiből tevődött össze, hanem bonyolultabb összetételű. Közös összekötő kapcsot a plebejus réteggel szemben (és természetesen, bár kisebb mértékben a céhpolgárok tömegeivel szembeni) birtokos jellegükből következő ellentéteik képeztek. De nem lehet mindenben azonos érdeket találni a nagykereskedők különféle típusai között: a posztó és szarvasmarhakereskedők, külföldi cégek, vagy hazai feudális urak ügynökei, ipari érdekeltséggel is rendelkezők, vagy elsősorban mezőgazdasági ingatlanból élők között. Megint más volt az érdeke a ktil- és megint más a belkereskedelem területén működőknek. Úgy tűnik, hogy előbbi inkább a „német”, utóbbi a „magyar” patríciusok területe volt.437 Budán a külvárosok voltak elsősorban ipari jellegűek: közöttük pedig főleg Szentpéter. (Tótfalu és Lógod talán inkább mezőgazdasági, Alhévíz vegyesen ipari és mezőgazdasági.) A külváros ipari jellegét a 14. század elejétől ki tudjuk mutatni. 1345-ben arról hallunk, hogy 433 1521. október 23.: Knauz 1863b. 153-154 p ; 1519. január 27-én Théthény István és a már általunk ismert Zsemlyesütő György szentpéteri lakos Buda város tanácsa nevében tiltakozik a budai káptalan előtt. Nyilván a városi tanács tagjai lehettek. Prot. Búd. 470-471. p. 434 QuGSt Wien 11/2. 691-692. p. Polgárok mint malomtulajdonosok vagy bérlők Magyarországon, ld. még Székely 1953.394-395. p 435 Vő. Bechtel 1930.166. p 436 MOLLAY 1959. 110. p. 144. §. 437 Kubinyi 1959a. 106. p.; Kubinyi 1963a. 223 p 155 j.
