Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről I. - Várostörténeti tanulmányok 11/1. (Budapest, 2009)
Helyrajz, Budapest egyes részeinek középkori helytörténete - Budafelhévíz topográfiája és gazdaság fejlődése
118 Helyrajz, Budapest egyes részeinek középkori helytörténete valamilyen vámját (a szövegben csak egyszer fordul elő a forum!) adta a budai egyháznak. Ez a Gézavására település kapcsolatban állott a révvel. A keleti kereskedelem egyik fő útiránya éppen a jenői réven haladt át,21 és a Duna jobb partján Gézavásár volt a kikötője. Itt, a nyugatra nyíló völgy szájában nyilván már igen korán megszálltak a kereskedők, és így lassan kialakult az ideiglenes kereskedői szállások körül a vásár.22 Ennek jelentőségét az uralkodó is felismerte, aki itt vásárt engedélyezett. Hogy ki volt ez az uralkodó, azt a vásár neve árulja el: Géza. Igaz, ez még nem oldja meg a nehézségeket, szinte minden kutató más Gézához köti. Fügedi Erik Géza fejedelemhez kapcsolja,23 ezt azonban nem fogadhatjuk el. Volt ugyanis Magyarországon még egy Gézavásár Komárom megyében, melyet locus fori Geyse régimék neveztek.24 Gárdonyi25 és később Mályusz Elemér26 rámutatott arra, hogy a két Gézavásár egy időben jött létre, csak míg Gárdonyi II. Géza, addig Mályusz I. Géza korába helyezi keletkezésüket. Véleményünk szerint több valószínűség szól Mályusz mellett. Ezek szerint tehát feltehetően all. század végén egy - esetleg már jóval korábban használt - átkelőhely mellett vásárhely, időszaki kereskedők által látogatott telep (mint amilyenek a nyugat-európai wicek vagy az oroszposzádok voltak) jött létre, amely a Gézavására nevet viselte. Az itteni kikötő vámja 1148-ban az óbudai káptalan birtokába jutott. Mikor nyerte el azonban Felhévíz későbbi nevét? Mindenesetre legkésőbb a 12. század folyamán, hiszen Anonymus már így ismeri. 1187. január 23-án Veronában kelt oklevelében III. Orbán pápa megerősítette az esztergomi Szent István király-ispotály kiváltságait.27 Ebből kiderül, hogy az ispotályt tulajdonképpen II. Géza király alapította, belső szervezetét pedig Manfféd bíboros pápai legatus állapította meg, aki itt Szent Ágoston regulája szerinti kanonokrendet létesített.28 Az ispotályhoz tartozott 1187-ben több egyház mellett királyi adományból az „Ecclesia sancte Trinitatis de aqua calida”, azaz a későbbi felhévízi Szentháromság-konvent őse. Úgy látszik, hogy a Manfréd-féle rendezés idején még nem a johanniták, hanem a Szent Ágoston szabályai szerint élő Szent-sír kanonokrend működött Esztergom—Szentkirályon.29 Kétségtelen azonban hogy 1187-ben már johannita kézen volt, és ott is maradt a 15. század közepéig.30 Felhévízen úgy látszik, ekkor még csak a templom volt a johanniták birtokában, sem itteni konventjükről, sem birtokaikról nem tudunk. Anonymust is igazolja ez az 1187-es adat. A 12. század vége felé Gézavásárt már Felhévíznek nevezték, és Anonymus is így ismerte már. Elnevezése arra utal, hogy a Császárflirdő körüli melegvízforrásokat kezdték jobban megismerni és felhasználni, és lyezték át Óbudára, akkor miért kapcsolják össze 1212-ben a vásárjogot a csöböradóval és az óbudai tulajdonjoggal? (BTOE I. 8. p.) 21 Fügedi 1959. 22 Ez megfelel a nyugati városok kialakulásánál szerepet játszó iWceknek, portusoknak. Vö. Planitz 1954. 54 p. skk.; La Ville. II. 372. p. skk., 409. p. A wie kérdésének marxista értékelését Id. JUNGHANNS 1959. 122. p. skk. Hasonló módon jöttek létre a kijevi Oroszország területén a kereskedő- és iparostelepülések, a poszadok. Ezek is többnyire kikötőhelyek mellett keletkeztek. BUNIN 1961. 20., 26. p. 23 „kialakulása még a királyság előtti korszakra nyúlik vissza.” (FÜGEDI 1959. 12. p.) 24 MonStrig II. 177. p. 25 Gárdonyi 1943.16. p. 26 Mályusz 1953b. 128. p. 27 Kiadva MonStrig I. 132-134. p. 28 Manfréd legatiójára ld. PAULER 1899.1. 501. p. 519. j. Ő az időpontot 1171 -re teszi, amit Szentpétery Imre is elfogad (RegArp I. 118. sz.). Újabban GyŐRY 1948. 18. p. Holtzmann nyomán 1169-re határozza meg időpontját. 29 Mezey László szíves közlése. A kanonokrend magyarországi működésére Id. BALICS 1890.11/2. 285. p. skk. 30 Reiszig 1925-28. II. 42. p. skk.; ZOLNAY 1957. 33. p.
