Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
A város és népessége
33 százalékot, szemben a többi felekezet 22-26 százalék közötti adatával. A 60 év felettiek arányában viszont nincs jelentős különbség, ami arra utal, hogy a zsidóság népmozgalmi mutatóinak javulása viszonylag új jelenség lehet, az idősebbek arányainak növekedésében még nem mutatkozik meg.35 Nemcsak a természetes népmozgalom, hanem a felekezetek bevándorlás útján történő gyarapodása sem egyenletes. A legalacsonyabb a helyben születettek aránya a protestánsok körében - különösen vonatkozik ez a felnőttekre. A reformátusok majdnem 90 százaléka Budapesten kívül született, ezzel szemben a zsidók és római katolikusok között a helyi eredetűek aránya másfélszer-kétszer akkora. A frissen bevándoroltak között tehát aránylag többen vannak a reformátusok és az evangélikusok, mint a zsidók és a római katolikusok (13. táblázat). Összevetve mindezt a természetes szaporulattal, megállapítható, hogy a bevándorlási többlet a zsidók és a reformátusok esetében összegeződik a természetes szaporulatból eredő többlettel, és igen gyorsan növeli létszámukat és arányukat a város népességében. (1880 és az első világháború között a teljes népesség alig kétszeresére nőtt, a reformátusok száma viszont több mint négyszeresére, a zsidóké közel háromszorosára gyarapodott.) Ezzel szemben az evangélikusok és római katolikusok természetes fogyása egy darabig semlegesíti, illetve az 1890-es évekig nem engedi lényegesen növekedni a vándorlás következtében keletkezett népességtöbbletet. Az elmondottakból érdemes kiemelni azt a tényt, hogy a bevándoroltak között az elterjedt vélekedésekkel szemben az általunk vizsgált időszakban már viszonylag kevés a zsidó lakos, létszámuk gyarapodása a fővárosban az első világháború előtt főként nem a „galíciai bevándorlásra", hanem elsősorban a többi felekezetnél évtizedekig nagyságrenddel kedvezőbb természetes szaporulatra vezethető vissza. A 19. század közepén-második felében Budapestre érkező jövevények túlnyomó többsége az alsó társadalmi rétegek sorait gyarapítja, a cselédek, munkások, napszámosok főként reformátusok, evangélikusok, illetve római katolikusok, zsidó elenyésző számban található közöttük.36 Nemcsak a népmozgalmi mutatókban temek el egymástól az egyes felekezeti csoportok, hanem életük egész ritmusa más (2-5. ábrák). A zsidók és reformátusok házasságkötéseinek hónapok szerinti adatai csekély ingadozást mutatnak, mind a kettő hasonlít a modern népességek 20. századi értékeire. Ezzel szemben a római katolikus házasságkötések ingadozása (szezonalitása) a hagyományos világ, illetőleg a falusi népesség mintáit idézi. Kiugró házasodási csúcsok (farsang, május, november) és apályok (nagyböjt, advent időszaka) követik egy mást, megfelelve e felekezet eltérő és a hívek által ekkor még szigorúan betartott előírásainak.37 A születésekben mind a reformátusok, mind a zsidók esetében észlelhető a nyári tetőzés (július, illetve augusztus), amely mögött az októberi, illetve novemberi fogamzási csúcs áll - ennek magyarázatát azonban jelenleg nem ismerjük. Nem kizárt, hogy bizonyos mértékig az urbánus népességekre jellemző tudatos családtervezés állhat mögötte - a korszak táplálkozási, egészségügyi és lakásviszonyai között ugyanis kedvezőbb lehet a nyáron született csecsemő továbbélési esélye. Tény mindenesetre, hogy az 1870-1880-as években a zsidók és a reformátusok népmozgalmi mutatói a legkedvezőbbek (12. táblázat). A római katolikusoknál viszont ilyen 35 THIRRING G. 1935a. E. 48. p. 36 Uo. n. 44-45. p. 37 A római katolikus egyház tiltotta a megjelölt időszakokban a zaj os mulatságokat, így nem volt mód nagy lakodalmak, díszes esküvők rendezésére. Mindez a házasságkötések többségének elhalasztását eredményezte - a szóban forgó időszakokban csak az özvegyek járultak az oltár elé, akiknek az egyszerű szertartással is illett (és ezért meg kellett) elégedniük.
