Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
A város és népessége
szokásokat. (A zsidók és reformátusok saját szokásrendszerüket tükröző életritmusa némileg különböző, erre a későbbiekben még visszatérünk.) A halál ritmusa (5. ábra) az 1870-es években sokkal inkább korcsoportok, mint nemek, vagy felekezetek szerint különbözik egymástól. A csecsemők esetében egyértelműen látszik egy júniustól augusztusig terjedő nyári halandósági csúcs. Ez nyilván összefügg egyrészt az ugyanerre az időszakra eső születési csúccsal, másrészt a nyáron megnőtt fertőzésveszéllyel, amely különösen a szoptatás befejezésekor (az elválasztáskor) kritikus lehet az újszülött számára. A felnőtt népesség halandósága sokkal alacsonyabb, tetőzése március és május között tapasztalható. Hátterében valószínűleg a tél végére legyengült szervezet, a betegségekkel szemben csökkent ellenállóképesség (esetleg a rosszabb táplálékellátás) feltételezhető. Ez a görbe nagyon hasonlít a vidéki népesség halálozási ritmusához, mintha azt jelezné, hogy a főváros népességének életét korszakunkban még sokkal erőteljesebben befolyásolják a természeti ciklusok, illetve a mezőgazdasági termelés ingadozásai, mint a 20. században. (A hatás azonban nyilvánvalóan közvetett, elsősorban az árakon, béreken, élelmiszer-ellátáson keresztül érvényesülhet, mivel Budapest lakosságának túlnyomó többsége ekkor már nem mezőgazdasági munkából él.) Tulajdonképpen már az elmondottak alapján is megállapítható, hogy az 1870-es években Budapesten a születések és a halálozások mind mértékükben, mind sokszínűségükben, mind területi-társadalmi változatosságukban erősen különböznek a vidéki Magyarországétól, a főváros azonban az igazán nagy eltérést mégsem a természetes népmozgalom, hanem a vándorlások terén mutatja. Az 1880. évi népszámlálás szerint Budapest lakosságának mindössze 40 százaléka helybeli születésű, de ha csak a felnőtteket nézzük, akkor ez az arány épp hogy eléri a 30 százalékot - a korabeli európai nagyvárosok között ez a legmagasabb bevándorlási arányok egyike, ha éppen nem a legmagasabb. A jövevények közel fele Magyarország különböző tájairól származik, 11 százalékuk pedig külföldről vándorolt be Budapestre. Maga a bevándorlás tulaj dóriképpen demográfiai szükségszerűség, mivel a születések száma nem elég ahhoz, hogy hosszabb távon fenntartsa a népesség kívánatos kor- és nem szerinti összetételét.28 Természetesen az új lakosok nem a „felismert szükségszerűség", hanem a főváros gazdasági-kulturális lehetőségeinek vonzása miatt, az érvényesülés, a jobb élet reményében jöttek Budapestre. A magas bevándorlási arányoknak TOrring Gusztáv véleménye szerint a főváros 1850-es évektől tanúsított, rendkívül dinamikus fejlődése mellett ugyanakkor az is oka, hogy Budapest körül ebben az időben még nem alakult ki olyan külvárosi-elővárosi rendszer, amely az újonnan érkezettek számottevő részét más nagyvárosokhoz hasonlóan lekötné.29 A bevándorlómozgalom nem egyenletesen érinti a főváros egyes részeit. Budára sokkal kevesebben érkeztek, mint Pestre. 1880-ban a Várban és a Vízivárosban élő népesség fele, az óbudaiaknak pedig csak 40 százaléka született a fővároson kívül, ezzel szemben ez az arány a pesti oldalon legalább 60 százalék (2. térkép). Időbeli változások is észlelhetők: az 1860-as években az idegen eredetűek aránya még a Bel- és Lipótvárosban, illetve Kőbányán a legmagasabb, de 1880-ra már elmosódóban lesznek a pesti kerületek közötti különbségek, a Pest és Buda közötti markáns különbség viszont továbbra is fennmarad. A jövevények származását, a bevándorlások irányát és arányát tekintve sok kortárs kezdetben azt hitte, hogy a vándormozgalom a főváros körül koncentrikus körökbe rendezhető, el-28 THIRRING G. 1935a. II. 158. p. 29 Uo.I. lOl.p.
