Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
Kézművesek Pest-Budán és környékén
felnőtt férfiak száma 1,9 fö körüli -, addig Nagykovácsira főként az egyetlen munkaképes férfit tartalmazó kézműves-háztartás a jellemző (84 százalék, 1,2 fős háztartásonként! átlagértékkel). A férfiak háztartáson belüli státus szerinti megoszlása alapján Nagykovácsi kézművességének munkaerő-állományát több mint 90 százalékban a kézműves háztartásfők alkotják (27. táblázat) - vagyis a műhelyek családi munkaerő alapj án működnek - míg a magyar falvakban minden valószínűség szerint jelentősebb szerephez jut a munkaszervezetben a rokonság, Dunabogdányban a rokonság és az idegen segéderő is. A munkaerő nagysága elég szorosan összefügg az iparággal is (28. táblázat). Ha figyelembe vesszük, hogy egyes esetekben (kőművesek, molnárok) a családos legények munkájával szintén számolnunk kell,33 akkor megállapíthatjuk, hogy a kovácsokra és a faipari mesterekre az átlagértéknek megfelelő egy-két felnőtt férfival bíró munkaszervezet, míg az építő- és élelmiszeriparra inkább a két-három fős a jellemző. A ruházati iparban Nagykovácsiban az egy felnőtt férfira alapozott műhelyek, a többi településen pedig a kettővel működők tekinthetők tipikusnak.34 Összefoglalóul az alábbiakat állapíthatjuk meg. Bár az egyik helységben, Nagykovácsiban valószínűsíthető valamiféle háziipari fejlődés, alapjában a vizsgált területet a 18. században nem ez jellemzi. Ugyanakkor adatainkból az is egyértelműen kiderül, hogy a városi kézműves-háztartás, illetve a nyugat-európai hagyományos kézműves-háztartás modellje csak a kézművesek kisebbségére - ezeken belül is elsősorban csak a német származásúakra, illetve bizonyos mesterségekre - alkalmazható. A kézművesek családi és háztartási viszonyait elsősorban a paraszti környezet és a mezőgazdasággal való intenzív kapcsolat alakítja. Házasodás szempontjából három modellel találkozhatunk kézműveseink körében: egy korai házasságkötési modellel, amely a magyar parasztokéval párhuzamos; egy későivel, amely a német parasztság Nyugat-Európából importált szokásrendjét látszik követni, valamint egy, jobb híján „kézművesmodellnek" nevezhetővel, amely egy fiatal kézműves és egy - rendszerint szülei vagy férje révén valamilyen formában az iparhoz kapcsolódó - özvegy házasságkötésével jellemezhető. Az együttélési minták, a háztartások ciklikus változásai a birtokos-paraszti mintákat látszanak követni, ellenben a segéderők alkalmazása nem annyira a paraszti mintákhoz, az emokulturális sajátosságokhoz, mint inkább az iparáganként, foglalkozásonként eltérő munkaerő-szükségletekhez kötődik. A munkaszervezetet így lényegében mind az együttélési normák és hagyományok, mind az egyes mesterségek különböző munkaerőigénye együttesen befolyásolja, vagyis a „paraszti modellek" hatása nem érvényesül olyan közvetlen módon, mint a házasságkötés vagy az együttélési formák esetében. Mind Dunabogdány (melynek német lakossága megtelepülésétől kezdve együtt él egy reformátusmagyarkisebbséggel) 18. század közepi, mind Nagykovácsi 1769-es második adatsora azt a benyomást kelti, mintha az együttélési formákban, sőt a kézművesség településenkénti struktúrájában is némi közeledés menne végbe a német és magyar csoport között. (A magyar falvakban a ruházati ipar kezd kiemelkedni a parasztipari keretekből, a németekben a század 33 Dunabogdányban 1745-1747-ben egy kőműves- és egy molnárlegényt, Tótfaluban 1767-ben szintén egy molnárlegényt jelölnek meg forrásaink családosként, és valószínű, hogy az 1770-es iparos-összeírásban említett három dunabogdányi mester nélküli kőmüveslegény egyike-másika (esetleg mind a három) szintén családos volt. 34 Más forrásokból tudjuk, hogy a malmokban általában mindig ketten dolgoztak, és ugyanígy aligha képzelhető el a kőműves vagy mészáros működése egyedül, minden segítség nélkül. Pontosabb adatokat a közvetienül erre vonatkozó források hiánya miatt nem tudtunk megállapítani, de nem is törekedtünk rá. Célunk jelen alkalommal elsősorban a kézművesek társadalmi-demográfiai megközelítése volt, nem a műhelyek számának és az ipari tevékenységek technológiájának rekonstruálása.
