Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
Kézművesek Pest-Budán és környékén
velői csak helyi szükségletre termelhettek. Sőt a magyar falvakban a vászonszükséglet egy részét valószínűleg még házi szövéssel fedezhették.21 A takácsok számának növekedése az utóbbiakban tehát minden valószínűség szerint nem a bedolgozó háziipar megjelenését, hanem mindössze a szövés otthoni foglalkozásból a kézműipar felé való eltolódását jelzi. Nagykovácsival kapcsolatban viszont a takácsok, de különösen a vargák esetében feltételezhető valamiféle bedolgozó háziipari fejlődés, mivel nemigen hihető, hogy az 1770-ben alig valamivel több mint ezerfőnyi népességnek nyolc takácsra és tizenegy vargára lett volna szüksége.22 A kézművesek számának alakulása és az iparági szerkezet alapján a négy települést összességében tehát három típusba sorolhatjuk. A magyar falvakban az ipari termékek fogyasztását csak részben elégítik ki főfoglalkozású kézművesek, egyes ipari tevékenységek még nem váltak ki teljesen a házilag folytatottak sorából. Dunabogdány lakossága viszont iparcikk-szükségleteit már egyértelműen kézműipari termékekkel fedezi. Ez a helyzet a harmadik típusba sorolható Nagykovácsi kézműiparával is, azzal a különbséggel, hogy ennek kapacitása egyes iparágakban a helyi szükségleteket meghaladja. Mivel, mint azt a céhbe szervezettségi adatokból látni fogjuk, ezek az iparosok vásározni aligha járhattak,23 valamiféle felvásároló számára való termelést kell feltételeznünk annak ellenére, hogy erről írásos nyom nem maradt ránk.24 Vagyis bár mind a magyar falvakban, mind Nagykovácsiban az iparági struktúrában a ruházati és textilipari mesterségek domináltak, a formális azonosság mögött valójában teljesen más kézművesipari szerkezet áll és gazdasági viszonyok feltételezhetők. Az egyes településeken élő kézművescsoportok jogi státus szerinti megoszlása (6. táblázat) szintén érdekes képet mutat. Míg a magyar falvakban és Dunabogdányban több mint 80 százalékuk magas státusú - taxafizető és telkes j obbágy -, addig Nagykovácsiban utóbbiak aránya a 10 százalékot sem éri el. Az itt élő kézművesek túlnyomórészt zsellérek, sokuknak saját házuk sincs, sőt többen még háztartásfői hatalommal sem rendelkeznek (fiúként, rokonként élnek egy-egy háztartásban). Ha a jogi státus szerinti megoszlást az iparágak szerinti bontásban nézzük (7. táblázat), azt látjuk, hogy csak az élelmiszeripar különül el a többitől. A molnárok, mészárosok, pékek közel háromnegyede ugyanis taxafizető és telkes jobbágy, míg a többi ágazatban e rétegek aránya egységesen 40 és 50 százalék között mozog. Enyhe többségük csak a zsellérstátusig jutott el. A fentiekhez elég jól illeszkedik kézműveseink céhbe szervezettségének képe (8. táblázat). Eszerint míg 1770-ben a kovácsoknak csak 30-40 százaléka tartozik valamilyen céhhez, addig az élelmiszeripariak - a magas jogi státusúak - több mint 60 százaléka. Lefelé kilógnak a 21 Mindezt számításokkal is valószínűsíthetjük. Endrei Walter adatai szerint egy takács naponta 4-5 rőföt tudott megszőni, s ugyanő az egy főre eső len- és kendervászon éves fogyasztását fejenként 389 grammra, azaz a vászon átlagsúlya alapján 4,9 rőfre becsülte (ENDREI 1969. 14-15., 23. p.). Vagyis egy takács, tekintetbe véve az ünnepek és mezőgazdasági munkák miatt kieső időt, évente 200-250 f5 vászonszükségletét fedezhette. A lábbelikészítő mesterre jutó 200-250 főnyi népességből valószínűleg hasonló következtetéseket vonhatunk le. Gazdag Istvánnak a csizmadiák teljesítőképességéről közölt adata, mely szerint egy mester két legénnyel hetente 16 pár csizmát tudott készíteni (GAZDAG 1977.23. p.) - tekintetbe véve ugyancsak a mezőgazdasági tevékenységeket és a javítások munkaigényét -, ezzel egybehangzónak tűnik, bár falusi mester esetében a mesterenkénti két legény tartása aligha valószínű. 22 Korábbi vizsgálatunk alkalmával a vargák számát 8 főben állapítottuk meg (FARAGÓ 1977a. 71. p.), az anyakönyvi adatok révén azonban további három személyről bizonyosodott be, hogy e mesterséggel foglalkozik. 23 A nem céhtag kézművesek értékesítési tevékenységét - különösen a hetivásárokon - a városi-mezővárosi céhek és hatóságok igyekeztek megakadályozni (DÓKA 1979b. 71. p.). 24 NAGY ISTVÁN 1961.
