Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
Család, élet, társadalom a 18-20. században
albérlőket tartók aránya 1930-ban alig több mint fele a budai belváros albérlőtartóinak. Sejtésünk szerint e változások mögött a kültelki, illetve peremvárosi (részben családos) zsellérből, napszámos-szőlőkapás foglalkozású lakókból álló albérlőcsoport eltűnésének, illetőleg belvárosi-peremvárosi, nem házas fizikai munkásokból, fiatal tisztviselőkből összetevődő új albérlő réteggel való felváltódásának folyamata állt.97 Míg a hagyományos világ zsellére jelentős részben házasember volt, és nem pusztán fiatalok, hanem számottevő idősebb, hátrányosabb helyzetű szegények is közéjük tartoztak, addig a két háború közötti időszak albérlő-háztartásai túlnyomórészt fiatal, egyedülálló emberekből álltak. Természetesen hangsúlyoznunk kell, hogy amikor a kicsinynek tűnő, 10-20 százalékos adatokat említjük, egy gyorsan növekvő népességű, nagyvároson belüli arányokról beszélünk, ahol az albérlők száma a századfordulótól kezdve általában meghaladta a 100 000 főt. Mindez azt jelenti, hogy a 19. századihoz képest alacsonyabbá vált albérlőarány mögött az 1870-es évektől 1941-ig 50 000-ről 159 000-re, vagyis több mint háromszorosára növekvő tömegről van szó. Az már más kérdés, hogy ugyanezen idő alatt maga az össznépesség is több mint négyszeresére nőtt. Összegezés Próbáljuk ezek után elhelyezni a budapesti háztartásokat egy szélesebb, általánosabb keretben. Adataink alapján nyilvánvaló, hogy a főváros háztartásainak jellege, szerkezete alapvetően különbözött a vidéki településekétől. Míg a hagyományos falusi háztartásszerkezetben még a 20. század elején is érzékelhető szerepük volt a bennük élő rokonoknak, addig a főváros urbánusabb társadalmának rokoni viszonyai egyszerűbbek, a háztartások méretei kisebbek voltak. Ebből persze nem következik, hogy Budapesten a rokonság szerepe teljesen elenyészett. Bár ténylegesen erről jelenleg még nem sokat mdunk, elsősorban külföldi példák98 alapján analóg módon feltételezhetjük, hogy elsősorban a kapcsolattartás módj a változott meg, s az együttélést fokozatosan az egymás közelében élés és/vagy a rendszeres, de ennél még függetlenebb alkalmankénti kapcsolattartás váltotta fel. Viszont - és ez lényeges különbség - Budapest háztartásainak lakásviszonyai a vidékiekénél lényegesen bonyolultabbak voltak. Jóval magasabb volt az idegen elemek - cselédek, egyéb bentlakók - aránya csakúgy, mint az, hogy két- vagy több háztartás közösen, egy lakásban élt. Az 1930. évi adatok szerint az albérlőtartás már a vidéki városokban is elenyésző, falun pedig gyakorlatilag ismeretlen jelenség, ezzel szemben a fővárosban a háztartások kereken harmada vagy albérlő, vagy albérlőtartó volt (38. táblázat). A budapesti háztartások életét ugyancsak megkülönböztette az, hogy - nem utolsósorban a lakóhelyek építészeti adottságai miatt - a zsúfoltság, a mellékhelyiségek magas arányú megosztottsága lényegesen alacsonyabb fokú mtimitást tett lehetővé, mint ahogy azt az előbbiekben a hagyományos falusi társadalommal modellszerűen szembeállított urbánus városi társadalomról feltételezni szokták. Bár a vidéki városokban és a falvakban az egyszobás lakások aránya sokkal magasabb, mint a fővárosban, s az egy lakásra, egy helyiségre jutó népesség száma is lénye-97 Az albérlők társadalmi-foglalkozási összetétele 1930-ban a következő volt: 43 százalék munkás, 24 százalék tisztviselő, további, körülbelül 10 százalék kereskedelmi alkalmazott és diák, az ágybérlők 78 százaléka munkás és 6 százaléka kereskedelmi alkalmazott. Az al- és ágybérlők 85 százaléka gyermektelen (ILLYEFALVI 1930. 126., 147. p.). 98 ANDERSON 1971.; ARMSTRONG 1974.; YOUNG-WILLMOTT 1962.
