Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)
A dunántúli városok társadalma
BEVÁNDORLÁS ÉS BEFOGADÁS A DUNÁNTÚLI VÁROSOKBAN A 19. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN1 A bevándorlók esélyei a polgárjog elnyerésére A városokba irányuló vándorlás, illetve a városok közötti vándormozgalom kérdésének a hazai várostörténet-írás elég kevés figyelmet szentelt. A csak szórványos feldolgozások miatt vizsgálatom a migránsoknak csak egy szűkebb csoportjára terjed ki: azokra, akik a városokban tartósan megtelepültek, meggyökerezésük, társadalmi beilleszkedésük lehetősége a legígéretesebb volt, amennyiben új lakóhelyükön a polgárjogot is elnyerték.2 Azaz a migránsok azon csoportjáról lesz szó, amely számára a földrajzi mobilitás - azaz a szülőhelyükről, lakóhelyükről való elvándorlás - egyúttal társadalmi mobilitással, esetenként társadalmi emelkedéssel is párosult. A téma ilyetén leszűkítésére az késztetett, hogy Magyarországon a migráció kutatása e korszakra vonatkozóan még elég kezdetleges stádiumban van. A városi népesség származáshelyi összetételének vizsgálata a prestatisztikai korban csupán az anyakönyvek beható vizsgálata alapján volna lehetséges, a városi populáció nagysága miatt azonban a kutatók többnyire húzódoznak e munkaigényes feladattól. Még a jóval gyorsabban és könnyebben feldolgozható polgárkönyvek statisztikai feldolgozására is alig akad példa,3 és eltérő szempontrendszerük miatt többnyire nem alkalmasak az összehasonlításra.4 Az 1800 és 1848 között felvett polgárok összetételének vizsgálata lehetővé tenné annak megállapítását, hogy a bevándorlók közül honnan és kikből kerültek ki a városi társadalomba leginkább befogadottak. Természetesen a polgárjogot elnyerők a beilleszkedőknek csak egy csoportját alkották, mert gazdaságilag sikeres karriert futhattak be olyanok is, akiket nem vettek fel a polgárok közé, vagy akik ezt nem is igényelték. A polgárjog elnyerése azonban az adott körülmények között a beilleszkedésnek annyiban volt a legsikeresebb formája, hogy ezáltal a bevándorló a polgári közösség tagjává válva némi beleszólást nyert a város ügyeibe, s a polgárjog emelte társadalmi presztízsét is. Öt dunántúli városban - Kőszeg, Nagykanizsa, Sopron, Székesfehérvár, Szombathely -vizsgáltam a bevándorolt polgárok származáshelyi és foglalkozási összetételét. Az összehasonlítást megnehezítette, hogy a rendelkezésre álló adatok nem voltak teljesen egységesek.5 Az öt 1 Az 1998-ban tartott 28. Mogersdorfi Nemzetközi Kultúrtörténeti Szimpóziumon elhangzott előadás bővített változata. 2 A polgárjog elnyerése önmagában nem volt a társadalmi beilleszkedés záloga. Lásd erre vonatkozóan BÁCSKAI 1999. 3 Szakszerű statisztikai feldolgozás készült a pesti és budai polgárok összetételéről még a két háború közötti korszakban. Lásd ILLYEFALVI é. n., újabban: TlLCSIK 2000. 4 Ez vonatkozik a kanizsai polgárkönyv igen alapos feldolgozására is: KERECSÉNYI 1978. 5 Kőszegen és Sopronban a felvétel a polgárkönyvek adatain alapult, melyek eltérő gazdagságú adatokat tartalmaztak. Sopronban több-kevesebb rendszerességgel megjelölték az apák foglalkozását is, Kőszegen ez az adat hiányzott, viszont bizonyos évtizedekben feltüntették az új polgár korát. (Soproni Levéltár IV. A. 1003. g. Sopron város levéltára, Polgárkönyvek, illetve Vas megyei Levéltár V. A. Kőszeg város Levéltára 3. I. Polgárkönyvek.) Szombathelyen a tanácsülési jegyzőkönyvek bejegyzései szolgáltak a vizsgálat bázisául (Vas megyei Levéltár V. Szombathely város Levéltára 102/a, az adatok összegyűjtésért és rendelkezésemre bocsátásáért ezúton mondok
