Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)
A dunántúli városok társadalma
képet nyújtó nagy száma vagy aránya jelzi a kézműipar vevőkörének nagyobb differenciáltságát, a szük helyi igényeket meghaladó kereteit. Mégis, nem annyira a speciálisabb kézműipari termékek, inkább elsősorban a kereskedők vonzották egy-egy tágabb körzet lakóit a városba. Kereskedők, akik a helyben elő nem állított, vagy korlátozott mennyiségben kínált terményeket és árucikkeket, azaz más vidékek termékeit nagy mennyiségben árusították, a helyi termékeket nagy tételekben vették meg. A vásár forgalma szempontjából nagyjából mindegy volt, hogy e kereskedelmi funkciót a helyi vagy idegen kereskedők bonyolítják-e le: ahhoz azonban, hogy egy akár nagy forgalmú vásáros hely egyben egy tágabb körzet állandó, erős hatósugarú gazdasági központjává váljék, bizonyos szintű állandó keresletnek és kínálatnak, s ebből fakadóan állandó, jelentős helyi kereskedő rétegnek kellett kialakulnia. Természetesen ezúttal sem a kereskedők száma a perdöntő, bár kiugróan magas számuk általában a helyi forgalmon túlmutató tevékenységre szokott utalni, hanem tőkeerejük, szakosodásuk, üzleti kapcsolataik jellege és szélessége a lényeges. A regionális kereskedelmi központ s a kereskedelem csomópontjait jelző vásárok nem mindig esnek egybe; többnyire csak ott tapasztaljuk azonosságukat, ahol a kedvező közlekedés adta lehetőségek kihasználásában a helyi kereskedőknek nagyobb szerep jut. Ezzel magyarázható például az is, hogy a 19. század elején, a bizonyos mértékig megváltozott kereskedelmi viszonyok között a Baranya megyei mezővárosok már nem jelentkeznek állandó vonzáskörű regionális piacközpontokként. 1828-ra a megye (sőt a szomszéd megyék) belső kereskedelmi forgalmát Pécs ragadta magához.41 Az áruk gyűjtő- és elosztóhelyeként továbbra is jelentős szerepet játszó Mohács, melyet Fényes - Pécs előtt - Baranya megye legelső kereskedelmi helyeként jellemzett,42 a helyi, regionális kereskedelemben jóformán semmi szerepet nem töltött be. Kereskedőinek száma a négy évtized alatt alig változott, s míg népessége 1784 és 1828 között 178%-ra növekedett, az iparosok száma a 18. század végéhez képest valamelyest csökkent, míg az iparágak száma éppen néhány speciális, városias mesterség (pl. órás, puskamüves, ötvös, fésűs, késgyártó, üveges) megjelenésével valamelyest emelkedett. Hasonló jelenséget észlelünk Siklós esetében is, s ez arra utal, hogy a kézműipari termékek forgalma szempontjából a két településnek a regionális kereskedelemben betöltött szerepe valamivel nagyobb lehetett, mint az 1828. évi összeírás adataiból kimutatható, vagy arra, hogy e településeken a kereskedelmi élet élénksége miatt alakul ki egy városiasabb igényű és ízlésű vevőkör. Mindezek után természetesnek tetszik, hogy Kaposvár gazdasági központi szerepében a közlekedés gyökeres változásáig, melyet a 19. század második felében a vasúthálózatba való bekapcsolódása jelentett, nem állt és nem állhatott be gyökeres változás. így nem meglepő, hogy az 1828. évi összeíráskor Somogy meggye 279 települése közül, amelyek választ adtak a piacra vonatkozó kérdőpontra, 146 település (köztük maga Kaposvár is) Kanizsát, 57 Pécset, 56 Veszprémet és 2 Marcalit jelölte meg piacául. Kaposvár csak más, jelentősebb városokkal együtt szerepelt: így 11 falu vallotta, hogy terményeit Kaposváron és Pécsett adja el (2 közülük azonban megjegyezte, hogy Kaposvárra nemigen járnak, mert nem jó a vására). 1 falu ugyanezzel a megjegyzéssel kísérve Kanizsát és Kaposvárt, 2 pedig Kanizsát, Pécset és Kaposvárt jelölte meg piachelyeként. (Ezenkívül Babócsa saját piacán kívül Kanizsát, Szigetvár saját vásárán 41 MOL Regnicolaris levéltár. N. 26. 1828. évi országos összeírás. Baranya megye. Az 1828. évi összeírásból a piacközpontokra, illetve a körzeteikre vonatkozó adatok a szerző Nagy Lajossal közösen végzett kutatásának, illetve készülő tanulmányának részeredményei. 42 FÉNYES 1836-1840. I. 16. p.
