Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)

A dunántúli városok társadalma

aránya valamivel alacsonyabb, mint a nagyobb forgalmú mezővárosokban. Iparstruktúrájában Kaposvár egyébként inkább a piacközpontokhoz állt közelebb. Meglepő azonban, hogy a kereskedők számában és árukészletében sem tapasztalunk jelentős különbségeket. Egyedül Siklóson működött nagyszámú kereskedő, ami egyébként a város Szlavóniával folytatott élénk kereskedelmével is magyarázható. Beszerzési forrásaik is nagyjából azonosan alakultak: a Baranya megyei mezővárosi kereskedők fő beszerzési helye -a kaposváriakéhoz hasonlóan - Pest volt, a délebbre fekvő Eszéket és Pécset is gyakran felkeresték, míg a tolnaiak a pesti és győri kereskedőkkel is közvetlen kapcsolatban voltak, és a mohácsiakhoz és siklósiakhoz hasonlóan Bécsből is szereztek be árukat. A kerekedők számának, árukészletének és beszerzési forrásaiknak hasonlóságából arra kell következtetünk, hogy tevékenységük mindenütt nagyrészt a helyi, állandó kereslet kielégítésére korlátozódott, s a vásári vagy átmenő forgalom fő haszonélvezői az idegen kereskedők lehettek. Az egyes mesterségek előfordulásának gyakoriságát illetően a legtöbb városias, azaz specifikus, a falvakban szinte egyáltalán s a mezővárosokban is ritkán előforduló mesterséget Tolnán, Kaposváron, Siklóson és Pécsváradon találjuk. (Tolnán: kesztyűs, rézműves, órás, kéményseprő, szobrász, szappanfőző; Kaposváron: ötvös, tetőfedő, kéményseprő; Pécsváradon: kőfaragó, kártyakészítő, borbély; Siklóson: késes, borbély, könyvkötő). A bevándorlók származás-, illetve tanulóhelyeire vonatkozóan csak 5 mezővárosról -Kaposvárról, Tolnáról, Mohácsról, Szekcsőről és Pécsváradról - rendelkezünk pontos, részletes adatokkal, így e téren nem kísérelhetjük meg, hogy összehasonlítást tegyünk a piacközpontok és egyéb mezővárosok között. De a csonka adatanyag is némi támpontot nyújt a kaposvári kézműipar jellegének, színvonalának és vevőkörének felméréséhez. A 77. táblázat adatai ugyanis világosan megmutatják, hogy a szakképzettség színvonalát, s ennek következtében a gyártmányok finomságát, minőségét tekintve a kaposvári kézművesek feltehetően elmaradtak a szomszéd megyék mezővárosi kézművesei mögött. A külföldről bevándorolt, illetve külföldön tanult kézművesek arányában Kaposvár megelőzte ugyan Mohácsot, de a magyarországi származású mesterek közül e városban volt a legnagyobb a falun tanultak és a legkisebb, elenyészően kicsi a mezővárosból-városból bevándoroltak aránya. S egyéb támpont híján a tanulóhely is erős minősítést jelent. A kaposvári mesterek jelentős része tehát inkább falusi igényeket elégített ki, illetve helyi vevőköre is elsősorban a város őstermelést folytató szegényebb rétegeiből kerülhetett ki. A kaposvári kézművesek termékeinek alacsonyabb színvonalával magyarázható, hogy míg a Baranya megyei iparosok külső eladóhelyeikként általában népes vásárokat tartó mezővárosokat jelöltek meg, a pécsváradiak pedig nemcsak a megyei mezővárosokat, de a pécsi, eszéki, szekszárdi, bonyhádi és szigetvári vásárokat is rendszeresen felkeresték, a mohácsiak ezeken kívül még Zombort, Baját és Bátaszéket, a németbolyiak pedig egyenesen Somogy megyét vallották külső eladó- és vásározóhelyüknek a pécsi, mohácsi, siklósi és szlavóniai vásárok mellett, addig a kaposváriak csupán a Somogy megyei vásárok és búcsúk alkalmával árulták portékáikat. S nyilván a kaposvári kézműipari termékek elégtelen minőségével és színvonalával magyarázható az is, hogy a megyeháza berendezéséhez a finomabb üvegárut és fémárut Sopronból hozatták, és csak a durvább jóval kisebb értékű üvegárut és faárut rendelték meg a helyi iparosoknál.39 39 SML Közgyűlési jegyzőkönyv. 1772. II. 1309. p.