Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)
A dunántúli városok társadalma
pedig azelőtt közönséges öltözékeikben beérték részben a lenvászon, részben más anyagokból készült magyaros ruhákkal..."] A kézműipar állapotát jellemezve az összeíró leírta, hogy a városban 155 mester, 128 legény és 74 inas található. A mesterek mindegyike jól érti mesterségét, és számuk is elegendő a lakosság ellátására. Egy részüknek saját háza van, mások hazátlan zsellérek. Az iparűzéshez szükséges szerszámokkal rendelkeznek. A durvább nyersanyagokat helyben megkapják, a finomabbakat Pécsett, Eszéken, Pesten, Veszprémben, Palotán, Sopronban, Regedén és Radkersburgban szerzik be. A bevásárlást egyedileg intézik, néha egy mester a többiek megbízásából is vásárol, a nyersanyagok egy részét pedig a kereskedők szerzik be. Áruikat részben helyben, részben a megyében vásárokon és búcsúk alkalmával (occasione encennarium) adják el. A vargák, süvegesek, kőművesek, pékek, asztalosok, tímárok és molnárok, valamint a mészáros, kelmefestő, fésűs, üveges, ötvös és nyerges csak iparából él; a többi kézművesnek saját gazdasága van. A kézművesek összefoglaló jellemzése után a mesterségek rendjében név szerint felsorolja külön a helyi származású és külön a bevándorolt mestereket. A helyieknél feltünteti, hogy hol tanultak (egy szűcs kivételével, aki Keszthelyen sajátította el mesterségét, mind Kaposváron tanult), a bevándoroltaknál pedig feltünteti származáshelyüket és bevándorlásuk idejét, valamint azt is, hogy mester, legény vagy inas minőségében érkeztek-e a városba. Utána név szerint felsorolja a céhtagokat és céhük székhelyét. A kézművesek mesterségek és származáshely szerinti megoszlását a 9. táblázat mutatja be. Az iparosok számát, arányát, az itt űzött mesterségek számát tekintve Kaposvár kézműipari fejlődése egy iparosodó mezőváros képét vetíti elénk. A 155 mester az össznépességnek több mint 7%-át tette ki, a legényeket és az inasokat is beszámítva az iparűzéssel foglalkozók aránya a lakosság 16%-ára rúgott, ami nemcsak mezővárosi, de városi viszonylatban is igen tekintélyes arány. A Thirring által közölt 1782. évi adatok alapján a mesterekkel kapcsolatban ez az arány csak Debrecennél, Komáromnál, Szatmárnémetinél, Kőszegnél, Bazinnál, Lőcsénél és Késmárknál mutatható ki, míg az ország életében valóban fontos gazdasági szerepet betöltő vezető városokban a kézművesek aránya jóval alacsonyabb volt. (Budán, Pesten és Pozsonyban 3-4%, Sopronban és Győrben még alacsonyabb.) Az összes iparűzők arányát tekintve Kaposvár Újvidékkel, Lőcsével, Kassával állt azonos szinten.31 Mezővárosi és városi viszonylatban egyaránt kiemelkedően magas a legények száma is: az egy mesterre jutó 0,86 fő inkább a nagyobb városokra jellemző. Hasonlóképpen feltűnően magas a céhtagok aránya. A kézműipar fejlődésének e fentebb felsorolt mutatói alapján, melyek történetírásunkban a városi fejlődés hagyományos mércéjének számítanak, Kaposvár fejlődése igen pozitívnak látszik. Negatív jelenségnek csupán a mesterségükből élő iparosok igen alacsony aránya tekinthető. Az összeírás adatait véve alapul, mindössze 33 mesternek nem volt gazdasága (21,3%), a névanyagnak az 1784. évi terményösszeírásban szereplőkkel való összevetése alapján 39 mesternek (25,8%). Ráadásul a 39 csak iparból élö mesternek a háromnegyed része a bevándoroltak, 40%-uk az utolsó 10 évben bevándoroltak közül került ki, s így feltételezhető, hogy még nem tudtak gazdaságot kialakítani. A 10 gazdasággal nem rendelkező kaposvári iparüző közül 8 mezőgazdasági termelést folytató család tagja volt. A csak szőlőbirtokos iparosok mind a bevándoroltak közül kerültek ki, háromnegyed részük az utolsó 15 évben települt meg a városban. 3i THIRRING 1901. 158-159. p.
