Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)

A dunántúli városok társadalma

töltő települések között, e téren Pest, Pozsony, Györ, Kassa, Sopron, Pécs, Újvidék, Temesvár, Nagyszombat, Selmecbánya, Kőszeg és Pápa előzte meg. Az egy mesterre jutó legények száma 1777-ben 2 volt, így Pest, Pozsony és Komárom után Budával és Kassával osztozott a 4. helyen. 1828-ban az egy mesterre jutó legények aránya 1,1, a városok között a 3. helyen állt, s csupán Pozsony (1,59), Pest (1,46) és Nyitra (1,23) előzte meg. A kézművesek fluktuációja pedig, bármily nagyarányúnak tűnt önmagában, kisebb volt, mint Pesten vagy Győrött.14 Fehérvár kézműiparának fejlettségét mutatja az is, hogy a kézművesek abszolút számában a népességszáma alapján 1720-ban a szabad királyi városok között a 14. helyen álló Fehérvár ekkor all., 1777-ben és 1828-ban pedig a 8. helyen állt; az iparosok számának növekedésében pedig 1777-ben a 7., 1828-ban az 5. helyen, azaz mindig valamelyest megelőzve a rangsorban a népességszáma alapján elfoglalt helyét. Az iparosoknak az össznépességhez viszonyított arányában viszont mindig valamelyest hátrább állott, amennyiben 1720-ban a 13., 1777-ben (Budát és Debrecent megelőzve) szintén a 13., 1828-ban pedig (Pozsonyt és Pestet megelőzve) a 14. helyre került. A hagyományos nyugat-európai, középkori városfejlődést véve alapul, történetírásunk hajlamos arra, hogy a magyar városfejlődés minden szakaszában (a kapitalista gyáripar kialakulásáig) a városiasság mércéjének a kézművesek arányát tekintse. Úgy véljük, hogy Magyarországon, ahol a külkereskedelem struktúrájából következően az országos piac, a kivitel legkeresettebb cikkei a mezőgazdasági termékek voltak, ez a kritérium sem a középkorban, sem a 18-19. században nem lehet kizárólagos, alapvető. Városaink fejlődésében a külkereskedelem, a gabonával, borral és egyéb nyerstermékekkel és állatokkal folytatott kereskedelem játszott döntő szerepet, illetve az árutermelés sokkal fontosabb tényező volt. Ezt bizonyítja az is, hogy a legnagyobb város, Pest fejlődésében is központi piachelyzete játszott döntő szerepet, s az is, hogy leggyorsabban növekvő városaink - Szabadka, Zombor, Újvidék, Szeged is inkább a mezővárosi, agrártípusú, mint a fejlett kézműipari városok csoportjába tartoztak. Összefüggést keresve a városok népességszáma, illetve a népességszám növekedése és az iparosok arányszáma között, a 18. század végére - 0,4 korrelációs együtthatót kapunk, amely laza, negatív összefüggésre utal. 1828-ban az együttható értéke - 0,7; ekkor a korreláció már hangsúlyozottabb, s a negatív előjel megint csak azt bizonyítja, hogy a két tényező között ellentétes összefüggés van. Azaz mennél nagyobb az iparosok arányszáma, annál lassabb a lakosság növekedése, annál kisebb a népesség száma. Valóban, ha a kézművesek számaránya alapján rangsoroljuk városainkat, a lista élére általában kis népességű, alig növekvő városok kerülnek, mint Kőszeg, Késmárk, Bazin, Lőcse. Ez alól csak a szintén az élen elhelyezkedő Kassa kivétel. Nyilvánvaló, hogy a termelést, a mesterek és legények számát szűk korlátok közé szorító céhek uralma alatt nagyarányú bevándorlásra, a munkaerő-kereslet kibontakozására nem volt lehetőség. 14 A kézműves- és kereskedőcsaládok kontinuitása 40 éves periódusokban a következőképpen alakult Fehérváron, Pesten és Győrött 18. század első fele 18. század második fele 17-19.

századfordulója Iparos Kereskedő Iparos Kereskedő Iparos Kereskedő Fehérvár _ _ 42% 9% 26% 8% Pest 24% 35% 20% 28% 24% 34% Győr 28% 24% 24% 23% --