Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)

Polgári pályák (sorsok)

(azaz 14-15 éves korukig) jártak iskolába (hogy hová, nem tudjuk), ettől kezdve otthon tanultak. Csak feltételezhető, hogy főleg nyelv- és zenetanulmányokat folytattak, mert Elza még 1907-ben Margithoz írott levelében részletesen beszámol az énekórai hangverseny előkészületeiről, amelyen nővérére is feladatok hárultak. A levelekből azonban úgy tűnik, hogy ezekben az években elsősorban a háztartási teendők elsajátítása volt a lányok feladata, amit sikeresen teljesítettek is. Az 1900-as években az anya ritkán vitte el hosszabb időre mindkét lányt nyaralni, egyikük otthon maradt, és irányította, ellenőrizte a cselédek munkáját, részt vett a „befőzési hadműveletekben", nagytakarításban stb. A zene fontos szerepet játszott a család életében. Nemcsak a lányok, hanem Béla is megtanult zongorázni, rendszeresen jártak operába és hangversenyekre. Elza 1907-ben egy hét leforgása alatt Bécsben a Faustot látta, néhány nappal később Pesten színházban, a következő napon pedig a budapesti operában volt egy vendégszereplő énekest meghallgatni. Ugyanebben az évben Béla is gyakori koncert-, színház- és operettlátogatásairól számol be anyjának. Még a frontról írott leveleiben is érdeklődik a budapesti hangversenyélet eseményeiről. A zene szeretete felnőtt éveiben is végigkísérte, tagja volt a Filharmónia Barátai Egyesületének és a Liszt Ferenc Egyesületnek. Az iskola, a kulturális érdeklődés mellett a sport is fontos szerepet töltött be a gyerekek életében. Mindannyian úsztak, korcsolyáztak, Margit teniszezett is, majd a századforduló idején rákaptak a síelésre (főleg a lányok), Béla pedig lovagolt. A lányokat korán, 12-13 éves korukban beíratták tánciskolába. A szigorú nevelési elvek ellenére a levelek hangjából arra következtethetünk, hogy a gyerekek tisztelték és szerették szüleiket, a családtagok közötti kapcsolat igen bensőséges volt. A család mindennapi élete Mint már elöljáróban említettük, a napló csak a családi élet legfontosabb eseményeire tér ki, és nem foglalkozik a mindennapi élet kérdéseivel. Még a lakásviszonyok alakulásáról is csak igen fukarul számol be. Lakhelyeiket felsorolja: a lakások nagyságáról és berendezéséről azonban nem tesz említést. Havel Lipót gyermek- és ifjúkorát különböző józsefvárosi bérlakásokban töltötte (leszámítva az apja halálát követő néhány évet, amikor Anton nagybátyja szintén józsefvárosi házában éltek). Házasságkötése után az anya és Károly a Belvárosba költözött, ő feleségével a terézvárosi Eötvös utcában bérelt lakást, amelynek szűkösségéért és rossz beosztásáért némi kárpótlást nyújtott, hogy igen közel esett apósa Király utcai házához. A lakás bútorzatát az asszony hozta a házhoz, és nyilván megfelelt a polgári kívánalmaknak. A berendezési tárgyak közül Lipót naplójában azonban csak a zongorát említette meg, amelyet az első gyermek születését követő helyhiány miatt ideiglenesen az após lakásába vittek. Első gyermeke megszületése után a lakás egyre szűkebbnek bizonyult, ekkor határozták el, hogy saját házat építenek. 1882 tavaszán költöztek be Izabella utca 40. szám alatti emeletes házuk földszinti lakásába, amelyet látogatóik igen szép és célszerűen kialakított otthonnak ítéltek. A gyermekek szaporodásával és növekedésével e lakás is szűk lett, 1895-ben, belső lépcsőt kialakítva, hozzácsatolták az emeleti lakás egy részét is. Azt is tudjuk még, hogy a falat tapéta borította, mely jó rejtekhelyül szolgált a poloskáknak, melyek 1909-ben igencsak elszaporodtak, csakúgy, mint a telefonszekrényke (azaz ekkor már telefon is volt a lakásban). Elza - a nagyszámú cselédség ellenére - ismét csak anyjától kér tanácsot végleges kiirtásukra.