Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)

Polgári pályák (sorsok)

hozta meg a kívánt eredményt. A generáció tagjai közül többen mérnöki képesítést szereztek vagy mérnöki munkakört töltöttek be, de a mérnöki munka e korban elsősorban a korántsem jól fizető állami alkalmazást jelentette. Állásuk megalapozta ugyan középosztályi pozíciójukat és úriemberi rangjukat, jövedelem és vagyonosság szempontjából azonban teljesítményük messze elmaradt a Havel fiúké mögött. A jóval alacsonyabb iskolázottságú két Havel fiú, s elsősorban Lipót mutatkozott a legsikeresebbnek mind az anyagi eredményeket, mind az önálló egzisztencia megteremtését, mind a társadalmi emelkedést tekintve. Ő - bár a tanulást, önképzést fontosnak tartotta - a tehetségnek, szorgalomnak, képességeknek jóval nagyobb jelentőséget tulajdonított, mint az intézményes tanulásnak. Jellemző, hogy bár rokonai műszaki tanulmányait megemlíti, mérnöki munkakörüket is feljegyzi, de egyetlen sort sem ír a mérnöki diploma megszerzéséről, pedig a rokonság néhány tagja - feltehetően mert tanulmányait megszakította - nem jutott el a diploma megszerzéséig. A generáció tagjai mind társadalmi helyzetüket, mind vagyonosságukat tekintve a társadalmi hierarchia legkülönbözőbb fokán helyezkedtek el. Ennek ellenére Havelék a Budapesten élő rokonokkal elég szoros kapcsolatban álltak, a külföldön élők közül rendszeresen leveleztek és találkoztak Bartek Stefan özvegyével és fiával, és a vidékiekről is - legalábbis a legfontosabb családi eseményekről (betegség, halál, házasságkötés, gyermekek születése) - naprakész információkkal rendelkeztek. Rendszeresen megemlékeztek a rokonok születés- és névnapjáról, üdvözlőkártyákat küldtek egymásnak az ünnepek alkalmából. Jellemző, hogy e szokást Lipót fia, Béla még a fronton is megtartotta: szüleinek beszámol a küldött üdvözletekről, és kéri a névnapi dátumok megküldését, hogy továbbra is eleget tehessen ennek a családban oly fontosnak tartott kötelezettségnek. Havel anyagilag támogatta a „saját hibájukon kívül" elszegényedett rokonait, és 1914-ben gyermekeinek írott levelében életvitelükre, magatartásukra vonatkozó egyéb magasztos tanácsok mellett meghagyta e szokás további ápolását. A negyedik generáció E generáció pályaválasztásáról, életútjáról az oldalágon csak igen kevés információval rendelkezünk. Egyedül a nehéz körülmények között élt Bartek Anna Vilmos nevű fiáról tudjuk, hogy az 1910-es években Budapest városi mérnöke, majd főmérnöke lett. így a továbbiakban csak Havel Lipót gyermekeinek pályáját vázolhatjuk röviden. Legidősebb fia, Imre, a háború után társa, majd Lipót halála után a cég örököse, 1880-ban született. Szakmai képzése részben követte a családi tradíciót, amennyiben alapismereteit a gyakorlati képzésben nyerte el. A reáliskolával párhuzamosan letöltötte kőműves inaséveit, 1896-ban szabadult segédként, majd rajzolóként működött apja vállalatánál, és megismerkedett a költségvetés és számadás készítésének fortélyaival. Lehet, hogy e kettős elfoglaltság is hozzájárult rossz iskolai tanulmányi eredményeihez, ami egy 1895. évi naplóbejegyzés szerint apját erősen aggasztotta. Végül is - pótvizsgán - letette a reáliskolai érettségit, és egy év önkéntes i szolgálat után apja beíratta a Stuttgarti Műegyetemre (Polytechnikum), ahol négy évig tanult, majd építészi diplomát szerzett. E generációban tehát a felsőfokú képzés, és általában a szervezett formában történő tanulás már jelentős szerepet játszott. A diploma birtokában, hazatérve a József Műegyetemen az építőmesteri vizsgát is letette. 1913-ban nősült meg, ómoraviczai Heinrich Ferenc vasnagykereskedő és udvari tanácsos (majd később rövid ideig miniszter) lányát, Kornéliát vette el. Ez a házasság kétségtelenülje-