Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)

Kereskedők, adósok, hitelezők, vagyon

lásukat és fennmaradásukat tehát általában nagyobb tőke, több szakmai tapasztalat, megala­pozottabb üzleti kapcsolatok segítették, mint a tradicionálisak pályakezdését, akiknek csaknem fele kezdte önálló pesti üzleti tevékenységét rögtön nagykereskedőként. A nagyobb gazdasági aktivitás fokozott politikai aktivitással járt együtt; a vállalkozó tí­pusú nagykereskedőket jóval erősebb közéleti szereplés jellemezte. Míg a hagyományos nagy­kereskedést folytatók közül mindössze egyetlenegy nemesi rangra emelt nagykereskedő került a városi választott polgárok közé, a vállalkozói típusúak 70%-a töltötte be ezt a tisztséget. Né­hány képviselőjük a Széchenyi alapította Kaszinó, majd az 1840-es években alakult politikai körök tagjainak sorába is belépett. Az ebbe a csoportba sorolható nagykereskedők nagyobb po­litikai aktivitása az 1848. évi választások során is megmutatkozott. A zsidó kereskedők közéleti tevékenysége elsősorban a hitközségi életre korlátozódott, ahol az elöljárók és a tisztségviselők között a vállalkozó típusúak voltak többségben. Úgy tűnik, a testületi kereskedők körében a dekonjunktúra idejére esett a modern nagyke­reskedői tevékenység kialakítása, sőt mondhatnánk, általában a nagykereskedelmi tevékenység szélesebb körű meghonosítása. A zsidó kereskedők többsége ekkor még nem lépett túl a kon­junktúra rövid távú alkalmazkodási stratégiáján. Persze nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a zsidó nagykereskedői elit tagjainak egy része ekkoriban helyezte át tevékenysége szín­terét vagy súlypontját Bécsbe. A kereskedelemben felhalmozódott tőkének csak csekély hányada áramlott ipari vállal­kozásokba, s ennek is jelentős részét az országon kívüli ipari létesítményekbe fektették be. In­kább ellenkező irányú folyamat figyelhető meg, amennyiben jó néhány század eleji textil­manufaktúra-tulajdonos fiai kereskedői pályára léptek, és így inkább a csekély ipari tőke járult hozzá a kereskedelem és a hitelélet felpezsdítéséhez. A magánvállalkozású ipari befektetések a század elején többnyire csak rövid életű kalandnak bizonyultak, mert a honi iparfejlődés előtt tornyosuló akadályok miatt túl kockázatosnak és kevés sikerrel kecsegtetőnek ígérkeztek. Az üzletemberek több hasznot remélhettek a kereskedelmi tevékenység kiterjesztésétől és a hitel­életbe való bekapcsolódástól. Megkockáztatható az a feltevés is, hogy a részvénytársasági ala­pon szervezett ipari vállalkozásokban való részvételüket nemcsak a nyereség reménye, hanem bizonyos hazafias-eszmei és presztízsszempontok is motiválták, hiszen a század második felé­ben, legalábbis az 1870-es évekig, amíg sorsukat nyomon követtük, többségük a kereskedelmi vagy banktevékenységet részesítette előnyben az ipari vállalkozások alapításával, közvetlen fi­nanszírozásával szemben. A század második felének gyáralapításaiban főként az 1848 után pá­lyára lépő kereskedők vettek részt. Társadalmi aspirációk A század eleji legjelentősebb vállalkozó típusú kereskedők üzletei többségükben egygeneráci­ós cégek voltak. A magas kort megért, szinte életük végéig aktív cégalapítók nem törekedtek az üzlet folytatásának biztosítására; fiaikat eleve hivatalnoki, katonatiszti pályára irányították, s lányaiknak is ezen társadalmi csoportok, valamint az értelmiségiek közül választottak férjet. Azaz tevékenységükben profit-, céljaikban presztízsorientáltak voltak, amennyiben utódaik társadalmi felemelkedését tartották szem előtt. A 19. század eleji magyarországi társadalmi viszonyok között e törekvés természetes, hi­szen nem volt tehát olyan szélesebb polgári réteg, amellyel azonosulhattak volna. A városok

Next

/
Oldalképek
Tartalom