Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)
A dunántúli városok társadalma
foglalkoztatott, ácsmester pedig egyetlenegy sem található az adózók között. Ahhoz a nagyarányú építéshez, melyet a külvárosok beépülése, illetve újraépítése, 145 új belvárosi ház emelése és számos régi újjáépítése jelez, aligha lehetett elegendő ennyi munkáskéz. Még ha feltételezzük is, hogy a külvárosok falusias házainak építéséhez nem mindig volt szükség szakképzett munkaerőre, önmagában a belvárosi építkezés is, mely Győr város építkezésének „nagy és jó ízlésű korszaka volt,15 sokkal több építőmunkást igényelhetett. A mesterségek jóval kisebb száma, az ácsok hiánya arról tanúskodik, hogy a nagyobb szabású építkezéshez szükséges mesteremberek nem a győriek közül kerültek ki, s hogy az építőipar szerepe a valóságban is sokkal jelentéktelenebb volt a pestinél. Az iparágak nagyobb differenciáltsága Pesten nemcsak az építőiparban mutatkozott meg, hanem az alapiparágakhoz nem sorolható egyéb mesterségeknél is. Az itt élő kézművesek a vagyonosabb rétegek nagyvárosiasabb, fényűzőbb igényeit is ki tudták elégíteni. Pest rohamosan növekvő népessége, piacainak látogatottsága olyan tág vevőkört biztosított, mely kifizetődővé tette néhány, nem tömegigényt kielégítő speciális mesterség egy-egy képviselőjének letelepedését a városban. Győrött az ilyen igények szükségszerűen sokkal kisebbek lehettek, s kielégítésük csaknem kizárólag a külföldi árukkal kereskedőkre hárult. A két város iparági megoszlásának összehasonlításából, valamint a mesteremberek és a népesség arányának alakulásából azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a kézműipari fejlődés terén inkább mennyiségi, mint minőségi különbség észlelhető. A 18. századi Pesten sem alakult ki olyan iparág, mely nagyobb szabású és tartós manufaktúra- vagy gyárfejlődés alapjául szolgált volna, vagy az áruknak olyan tömegét állította volna elő, mely az országos forgalomban vagy a külkereskedelemben jelentős szerepet játszhatott. A két város fejlődésében mutatkozó mennyiségi különbséget helyzetük határozza meg: mindkét város kézműipara a helyi városi és egy nem túl tág piackörzet számára állította elő termékeit, de a pesti kézműveseknek az ország kereskedelmi központjában nemcsak a jóval nagyobb városi lakosság, hanem a szélesebb piackörzet nagyobb keresletét is ki kell elégítenie. A kereskedelem A győri kereskedők száma az iparosokéhoz hasonlóan a század közepétől csaknem változatlan volt. A kereskedelmi forgalom századvégi rohamos fellendülésére elsősorban a hajósok és fuvarosok számának rendkívül nagy méretű emelkedéséből következtethetünk. A kereskedők tőkeerejének, árukészletének ismerete nélkül, pusztán az adókönyv adatai alapján azonban nem állapítható meg, hogy az egyre élénkülő kereskedelem fő haszonélvezői a győri vagy idegen kereskedők voltak-e. Az adókönyvek csak a kereskedők egy részénél jelölik meg, hogy milyen áruval kereskedtek, hogy kik voltak közülük a nagykereskedők.16 Az árufajta megjelölésében az 1757. és 1772. évi adóösszeírás bizonyult a legrészletezőbbnek, az első 26 fajta kereskedőt különböztet meg, közülük 18-nál jelöli meg, hogy milyen áruval kereskedtek. Az 1772. évi 24 fajta kereskedőből 14-nél, az 1800/1801. évi már csak 12-nél. Ahol az árukat nem tüntették fel, ott csak mercator, quaestor, quaestor navalis, institor stb. néven jelölik őket. 15 BORBÍRÓ-VALLÓ 1956.146. p. 16 Az egy főre eső átlagadó összegéből arra következtethetünk, hogy a mercatorok nagykereskedők lehettek.
