Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)

Kereskedők, adósok, hitelezők, vagyon

ezek 82%-a váltott át teljesen vagy korábbi profilja fenntartása mellett részlegesen a termény-nagykereskedelemre, míg a textil- és kézműáru-kereskedéseknek csak egyharmadában ment végbe ilyen változás. 1816 előtt a terménykereskedelemmel és szállítmányozással foglalkozó nagykereskedések háromnegyede zsidó kereskedőké volt, 1830 után viszont az e tevékenységre és váltóügyletekre szakosodott cégeknek már csaknem a felét (a kikeresztelkedett zsidó nagykereskedőket is ideszámítva 57%-át) a testületi kereskedők vezették. Érdemi adatok hiányában nem határozható meg a két csoport súlya tőkeerő és üzleti forgalom szempontjából, a számszerű adatok azonban azt bizonyítják, hogy a reformkorban a terménykereskedelem és a bankügyletek korántsem voltak szinte kizárólag zsidók által űzött ágazatai a kereskedelemnek, mint ahogy ezt - a század eleji, valóban egyeduralkodó és a század második felében játszott domináns szerepük alapjánfeltételezzük. Pontosításra szorul az a szintén közhelyszerű megállapítás is, hogy a korabeli polgárság, s főleg annak a forgalom és hitelélet modernebb formáihoz kötődő, vagyonosabb elemei idegenekből kerültek ki. Kétségtelen, hogy a pesti nagykereskedők zöme nyelvét, etnikai hovatartozását tekintve nem volt magyar. A testületi kereskedők túlnyomó többsége német ajkú volt, egy részük - a Balkánról betelepült görögkeletiek - szláv anyanyelvű, míg a zsidó kereskedők zömmel a jiddis nyelvet használták (amelyet üzleti könyveikben és levelezésükben gyakorta héber betűkkel írtak). Mindhárom etnikum az országban jelentős számban élő etnikai csoportok képviselője volt, igaz, arányuk a nagykereskedők között lényegesen meghaladta az össznépességen belüli számarányukat. Az „idegen" megjelölés azonban csak akkor lenne jogosult, ha frissen bevándorolt jövevényekről lett volna szó. A Pesten megtelepült nagykereskedőknek ezzel szemben pontosan kétharmada származott Magyarországról, ezen belül csaknem egyharmaduk Pestről, vagy legalábbis gyerekkorától itt élt. Mindössze egyötödük volt friss bevándorló. (12%-uk származáshelyéről nem maradt fenn adat.) A honi származásúak aránya az évtizedek folyamán fokozatosan nőtt: az 1800 és 1815 között indulóknak még csak 57%-a, a következő másfél évtized cégalapítóinak már 62%-a, a tevékenységüket 1830 után kezdőknek már háromnegyede tartozott közéjük. A honi származásúak a zsidó kereskedők 71%-át, a testületiek 59%-át tették ki: a kereskedők két csoportja között főleg a század elején és közepén volt számottevő a különbség. A nagykereskedői pályát 1800 és 1815 között kezdő testületi kereskedők 57%-a, a zsidók 76%-a volt honi lakos, míg az 1830 és 1847 közötti cégalapítóknál ez az arány 69, illetve 86% volt. A dekonjunktúra éveiben viszont mindkét csoport cégalapítóinak nagyjából háromnegyede tevékenykedett Magyarországon Pestre költözése előtt. A külföldről bevándoroltak túlnyomó többsége a Monarchia területéről érkezett: a testületiek főleg az osztrák tartományokból, a zsidók Cseh- és Morvaországból. A magyarországi eredetűek között az idők folyamán valamelyest csökkent a helyi születésűek, illetve a más szabad királyi városokból bevándorlók aránya, míg a mezővárosokból betelepülőké fokozatosan nőtt. Az 1830 és 1847 között létesített cégek tulajdonosainak már egyötöde közülük került ki, tanújeleként a vidék fokozódó kommercializálódásának és e települések növekvő jelentőségének. A testületi kereskedők között egyre több volt a helyi születésű: a század eleji 10%-os arányukkal szemben az 1830-as években indulóknak már több mint egyharmada pesti vagy budai lakos fia volt, ami a pesti polgárság növekvő tőkeerejét mutatja. A zsidóknál viszont ellenkezőleg, a helyi származásúak aránya 39-ről 31%-ra csökkent, ami részben a legsikeresebb nagykereskedők fiainak külföldre településével, főképpen azonban az óbudai bevándorlási forrás