Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)

A dunántúli városok társadalma

bérből élőkre - napszámosokra, kézműves legényekre - és az önálló iparüzőkre kivetett kereseti adó összegében. Az előbbiek 1 forint 4 krajcáros adóját ekkor még, ha kismértékben is, de felülmúlta a mesterekre kivetett legkisebb, csaknem 2 forintos adó. 1800-ban már számos önálló, magában dolgozó kézműves fizetett a napszámosokkal és legényekkel azonos összeget, 1 forint 5 krajcárt, és nem kevés öreg, szegény mester vagy kézműves özvegy adója ennél is alacsonyabb, egy forint alatti összeg volt. A vagyoni rétegződés tehát mind mélyebb szakadékot teremtett a polgári rétegen belül, és a társadalmi presztízst már nem annyira a rendi hovatartozás, mint inkább a gazdasági és közéleti szerep, a vagyoni helyzet határozta meg. Ezért is törekedtek a hierarchia csúcsán álló legmobilabb elemek inkább a nemesi rang, mint a polgárjog elnyerésére. A rendi szerkezet bomlásának mértékét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a városok az 1828. évi összeírás során nem tudtak mit kezdeni az összeírás rendi kategóriáival, és a legkülönfélébben értelmezték őket. így például Pest városa mindazon lakosokat, akiknek nem volt háztulajdona, inquilinusnak, azaz zsellérnek minősítette, és ezt olyan következetességgel tette, hogy a házzal nem rendelkező, polgárjogú lakosokat és honoratiorokat is bejegyezte az inquilinus rovatba is. A városok többsége a polgárjoggal nem rendelkező háztulajdonosokat sorolta a zsellérek közé, a lakókat pedig subinquilinusoknak minősítette. Győrött és néhány más városban a háztulajdontól függetlenül csak a polgárjoggal rendelkezőket és nem rendelkezőket különböztették meg a cives-inquilinus megjelöléssel. A városok tehát az adott körülményeknek megfelelően értelmezték át a zsellér és hazátlan zsellér jogrendi kategóriát, és jellemző, hogy számos városban a háztulajdon volt a legfontosabb kritérium a kiváltságos rendi csoportok, a polgárok, a honoratiorok és a nemesek minősítésekor. Számos város, a dunántúliak közül például Győr, Fehérvár és Sopron, a polgárjoggal rendelkező nemeseket és honoratiorokat a polgár rovatba is bejelölte, de az is előfordult, hogy a polgárjoggal nem rendelkező nemeseket, ha háztulajdonosok voltak, inquilinusnak, ha házuk nem volt, subinquilinusnak is minősítették. Azaz egy személy többszörös és különböző rendi minősítést nyert. Megfelelő részletkutatások hiányában ismereteink az átalakulás folyamatáról még igen hézagosok, hipotetikusak. Előadásom ennek a folyamatnak csak a legszembeötlőbb, elsősorban gazdasági természetű, többé-kevésbé ismert szimptómáira hívta fel a figyelmet, az átalakulás részleteiről vagy arról, hogyan reagáltak e változásra, hogyan tudtak vagy nem tudtak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez a régi polgárság különböző csoportjai, még nagyon keveset tudunk. A pesti kézművesek privilégiumaik megszilárdításával, a céhmonopóliumok átmentésével remélték megrendült helyzetüket - amelyet egyébként csak átmenetinek tekintettek - megszilárdítani. Ennek érdekében mind többen igyekeztek közülük polgárjogot szerezni, s a választott polgárság soraiba bejutni, attól az illúziótól vezetve, hogy ezúton érdekeik hatékonyabb védelmére szoríthatják a városi tanácsot. Jellemző az is, hogy a választott polgárság kézműves tagjainak legnagyobb csoportja az ipar legnagyobb létszámú és csökkenő jövedelmezőségű ágának, a ruházati iparnak a képviselőiből került ki. A polgárság, illetve a városi vezető testületek összetételére vonatkozó dunántúli vizsgálatok hiányában azonban nem állapítható meg, hogy hasonló stratégiát követtek-e az itteni városok polgárai is. Jóformán semmi ismerettel nem rendelkezünk arról, hogyan tükröződött a polgárság tudatában helyzetének változása, hogy gyakoroltak-e hatást, s ha igen, milyen mértékben és hogyan a francia forradalom vagy a felvilágosodás eszméi. Polgáraink nem írtak értekezéseket, naplót is kevesen vezettek, vagy kevés maradt ránk, rokonaiknak, barátaiknak írott leveleik szétszóródtak, elpusztultak. E gondolatvilágukat, eszméiket és ismereteiket, törekvéseiket, ér-