Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)

A mezőváros problematikája

Vép,90 Szalonak, 91 Debrecen 92 a 15. században nyerte el a harmincadmentességet. E felsorolás természetesen korántsem teljes. Csak azokról a városokról nyilatkozhatunk teljes biztonsággal, amelyek kiváltságlevele fennmaradt, de feltehetően számos alföldi mezőváros is élvezhette e kedvezményt. A mezővárosok szerepe az állat- és borkivitelben közismert. Jelentőségük más árukat il­letően a belső piacon azonban kevésbé tisztázott, bár Szűcs Jenő a nyugati határszéli mezővá­rosok példáján bebizonyította, hogy mind nagyobb részt vállalnak a kézműipar és a mező­gazdaság termékeinek cseréjében. Vásáraik azonban most nem elsősorban mint a mezővárosi iparosok áruinak csere- és eladóhelyei érdekelnek. Hiszen ezek a városok egyúttal az élelmi­szer-kereskedelem csomópontjai is voltak, ahová a távolabbi vidékek kereskedői nemcsak a sa­ját portékáik értékesítésére, hanem elsősorban élelmiszer-szükségletük megszerzése céljából utaztak. A mezővárosi hetipiac áruböségét a Pozsony megyei Csütörtökhely hetivásárán vételre kínált áruk felsorolása érzékelteti.93 Az iparcikkek nagy választéka, a gabonafélék, élelmisze­rek, nyersanyagok mennyisége, változatossága nagybani és kicsinybeni eladása s a termékek árusításának meghatározott rendje sejteti, hogy itt nemcsak a környező falvak jobbágyai cserél­ték be áruikat a mezővárosi iparosokkal, de a távolabbi, gabonatermelésre nem alkalmas vidék, sőt feltehetően a 25 km távolságra fekvő Pozsony polgárai is innen fedezték élelmiszer- és nyersanyagszükségletük nagy részét, s ugyanakkor itt bocsátották áruba a műhelyeikben ké­szült termékeket. A hetivásárok forgalmára következtethetünk abból az oklevélből is, melyben 1347-ben a szekszárdi konvent jelenti Lajosnak, hogy a bátmonostori hétfői vásár megtartását Péter mester, somogyi főispán megakadályozta. Minden olyan útvonalon, amelyen a kereske­dők Budáról, Szegedről, Szerem és Baranya megyékből a vásárra mehettek volna, kirabolta és megsebesítette, majd arra kényszerítette őket, hogy az ő Dancs-birtokán tartott vásárra menje­nek.94 E két, körülbelül azonos időből származó adat szinte kiegészíti egymást. A csütörtöki vá­sár bö választéka és nagy árubősége a szűk helyi piac keretein túllépő forgalmat sejtet, a bátmonostori vásár nagy forgalmából viszont a nagy áruböségre lehet következtetni. Ha egy-egy hetivásárra már a 14. században ilyen széles körzetből, távoli vidékről sereg­lettek össze a vásárosok, teljesen érthető, hogy a 15. század végére - adataink szerint - már mintegy száz mezőváros kapott jogot s engedélyt arra, hogy évente egyszer vagy többször is or­szágos vásárt tartson. Nyilván e szám is alatta marad a valóságnak, s azt sem tudjuk minden esetben pontosan megállapítani, hogy mikor ruháztattak fel e joggal, mert számtalan esetben csak a késői, megerősítő oklevél maradt ránk, vagy egyszerűen hatalmaskodások kapcsán emlí­tik meg a helység országos vásárát. Magától értetődő, hogy elsősorban a városoktól messzebb eső alföldi, tiszántúli és délvi­déki mezővárosok nyerik el az évi vásár tartásának jogát. Hiszen e területek lakossága nehezen juthatott el a határok közelében fekvő civitasok piacára. A városi kereskedők pedig itt egy he­lyen nagy tömegben adhatták el portékáikat. E mezővárosoknak eleve a belső piac körzeti köz-90 1462. Dl. 100 694. Hazai Okmt. II. 379. 91 1463. 5 évre. DL. 15 853. 92 1477. SZŰCS I. 1870. 91. p. 93 Anjou, III. 33.; MÁLYUSZ 1953. 130. p. 94 Zichy, II. 183. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom