Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
A mezőváros problematikája
Az oppidumoknak a mezőgazdasági termények kivitelében játszott jelentős szerepe már önmagában is sejteti, hogy mezőgazdasági munkájuk más jellegű, mint akár a falvaké, akár a városoké. Dominálóan árutermelő jellege megkülönbözteti mind a fejlődő város polgárainak, mind a falusi jobbágy gazdaságoknak elsősorban önellátást célzó termelésétől. Kétségtelen ugyan, s a pénzjáradék országos elterjedése is tanúsítja, hogy a jobbágyság piaci kapcsolatai rendszeresekké és általánosakká váltak, hiszen terményeik egy részét évről évre értékesíteniük kellett, hogy földesuraik pénzköveteléseinek eleget tehessenek. Mégis, a jobbágyság nagy tömegét kitevő középréteg és szegénység által piacra vitt termékek mennyiségét a városok és feltehetően a nagyobb mezővárosok szűkebb piackörzetét leszámítva, ahol a természetgazdálkodás bomlása sokkal rohamosabb volt, elsősorban a pénzjáradék nagysága határozta meg. Csak a módosabb gazdák szűk rétege tekinthette munkája fő céljának a piacra termelést. Ezzel szemben a mezővárosi lakosság nagy részének termelése - legalábbis a mezőgazdaság bizonyos ágaiban, így elsősorban a bortermelésben és állattenyésztésben - kimondottan árutermelő jellegű. S minthogy a külső és belső piacon a bor és állat iránt mutatkozott legkorábban a legnagyobb kereslet, ennek megfelelően a mezővárosnak két alapvető típusa alakult ki: a bortermelő dunántúli, délvidéki, Heves-Borsod megyei stb. mezővárosok, és az állattenyésztő oppidumok, főleg az Alföld legeltetésre alkalmas területein. Természetesen a szőlőművelés vagy állattenyésztés dominálása korántsem jelentette ezek kizárólagosságát, a mezőgazdaság más ágainak elsorvadását. (Éppen ez különbözteti meg döntően a mezővárosokat azoktól a városoktól, ahol a bortermelés gyakran a polgárok jelentős jövedelemforrása volt.) De háttérbe szorulnak a termelés alapját adó foglalkozási ág mögött, s elsősorban a lakosság szükségleteinek kielégítésére szolgálnak. Előfordul az is, hogy egy-egy mezőváros gazdasági életében nagyjából azonos szerepet játszik a szőlőművelés és állattenyésztés. Gyula és Lippa például egyaránt nevezetes volt bor- és állatkereskedelméről. Munkácsról így emlékezik meg Oláh Miklós: „arx regináé Munkach redditibus vini et porcorum insignis".66 A Veszprém megyei Vásárhelyen a szőlőművelés mellett jelentős szerepet játszott az állattenyésztés is, ebből a viszonylag kis lélekszámú helységből csupán egyetlen hatalmaskodás alkalmával 200 barmot hajtottak el.67 A földművelés általános elterjedéséről tanúskodik a szántók folytonos említése, valamint az a tény, hogy az adózás alapjául mindenütt a jobbágytelek szolgált. De ezt bizonyítja a szántóföldek megszerzéséért folytatott küzdelem is. így Vasvár több mint két évtizeden át pereskedett a vasvári káptalannal a 27 egész telket magába foglaló Sydofölde birtokáért, ahol szántóik és szőlőik terültek el.68 1405-ben a keszthelyi polgárok által jogtalanul elfoglalt Pálossziget nevű birtokot követeli vissza birtokosa.69 A szenciek 1471-ben 60 holdnyi szántóterületet foglaltak el.70 A ceglédiek nemcsak legelők birtoklásáért, de ugyanakkor szántóterületük növelése érdekében folytattak több évtizedes harcot a nyársapátiakkal.71 Azonban, amennyire gyér adataink alapján megítélhetjük, az árutermelés hatása éppen a szántógazdálkodás területén érvényesült a legkevésbé. Akár a termelés jellegét, akár szervezetét tekintjük, a feudális viszonyok sokkal szívósabban tartották magukat, s az itt ta-66 SAS 1927. 52. p. 67 Dl. 16 251. 68 A pert 1406-ban elvesztették. Zs. O. I. 2923, 5689, II. 4755. sz. Hazai Okmt. IV. 222-223. p. 69 NAGY I. - VÉGHELYI D. - NAGY OY. 1886-90. II. 323. p. 70 Dl. 17145. 71 Dl. 15 012, 16 173, 16 190.
