Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban
megtalálhatók voltak. A műhely létesítése nem igényelt jelentősebb tökét, a szakmai ismeretek sok helyen elsajátíthatók voltak, a mesterség képviselői Pesten, de a legtöbb más városban is az alacsony adót fizetők csoportjába tartoztak. A szabóinasok nyilvántartásai Pesten és Budán is feldolgozásra alkalmasak voltak, így lehetőség nyílt a dinamikusabban fejlődő Pest és a nagyobb magyarországi városok átlagos növekedési mintáját és foglalkozási struktúráját inkább megtestesítő Buda összehasonlítására. A lakatosmesterség sokkal inkább városhoz, méghozzá a nagyobb városokhoz kötődött, képviselői csak a 19. század első felében kezdtek megjelenni a kisebb városokban és jelentősebb mezővárosokban is. A két szakma elterjedtségében mutatkozó különbséget jól érzékelteti, hogy míg a szabóknak több mint 200 céhük működött az országban, a lakatosoknak mindössze 47 ilyen szervezete létezett.6 A mesterség a jobban jövedelmezők közé, képviselői a legmagasabb vagy legalábbis a magas adóösszeget fizetők közé tartoztak, így a szakma presztízse is magas volt, ráadásul a 19. században megjelenő új foglalkozásokat űzők - például a gépészek -többnyire közülük kerültek ki. A mesterek száma dinamikusan növekedett a vizsgált időszakban: 1828-ban 40 lakatos-, 8 puskamüves- és 4 sarkantyúsmestert, valamint 94 legényt írtak össze, a három szakmában foglalkoztatottak összlétszáma (inasok nélkül) 146. 1840-ben 68 mestert és 80 legényt tartottak nyilván, az összlétszám csaknem változatlan maradt. Az 1857. évi népszámlálás szerint a szakmákban működők összlétszáma 979-re, 1870-ben 2015-re emelkedett.7 Mivel a budai lakatoscéh szegődtetési könyvei nem maradtak fenn, a vizsgálat csak a pesti céhre terjedt ki. A vizsgálat évkorét igyekeztünk másik két feldolgozandó forrás időpontjához igazítani. A kórházi betegfelvételi könyvek csak 1853-tól tartalmaztak a származáshelyen túl korra, vallásra, foglalkozásra vonatkozó adatokat, az óbudai legények, illetve cselédek összeírása 1848-ból maradt fenn. E két forrásban az összeírtak száma elég nagy volt ahhoz, hogy alapul szolgáljon a származáshelyi összetétel vizsgálatához. Mint látni fogjuk, az évi inasszegödtetések száma túlságosan kevés volt ilyen irányú vizsgálathoz, ezért az 1830-1873 évkort jelöltük ki a vizsgálat időpontjául, részben azért, hogy e csoport összetételét a másik kettővel összehasonlíthassuk, részben annak megállapítására, hogy a gazdasági-társadalmi átmenet idején észlelhető-e változás a migrációs mintában. A pesti lakatosinasok összetétele A lakatosok a sarkantyúkészítőkkel és puskamüvesekkel közös céhet alkottak, később társultak hozzájuk a csigakészítők is. A mesterek és az inasok túlnyomó többsége a lakatosokból került ki. Az 1850-es évekig a céh a szegődtetéseket és felszabadításokat külön tartotta nyilván, ezt követően a szegődtetés adatai után vezették be a felszabadítás időpontját. 1850 és 1855 között mindkét könyvet párhuzamosan használták, így csak a nevek gondos azonosításával lehetett az átfedéseket kiszűrni. A szegődtetési könyvnek tartalmaznia kellett a szegődtető mester nevét és szakmáját, az inas nevét, születési helyét, korát és vallását, a nyilvántartást vezetők azonban nem mindig tartották be ezeket az előírásokat. Nem számítva az olyan extrém eseteket, amikor 6 A magyarországi céhes kézművesipar forrásanyagának katasztere. I. köt. 287., 290. p. 7 MOL N 26 Regnicolaris Levéltár, Conscriptio regnicolaris art. VII. 1827 ordináta, 1828-1832. Pest sz. kir. város összeírása.; BFL IV. 1202. c. Pest város levéltára. Intimata a. n. 5259.; KÖRÖSI 1873. 319-346. p.
