Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)

Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban

Foglalkozás A pesti zsidóság többségét a forgalom vonzotta Pestre: a 18. század végétől a század közepéig változatlanul a háztartásfőknek valamivel több mint a fele kereskedelemből élt. A fél évszázad folyamán erőteljesen emelkedett a kézművesek száma is, arányuk azonban alig haladta meg a 10%-ot. A zsidó kézművesek 1833-ban 33 különféle mesterséget űztek, közöttük olyan ritkábban előforduló és főleg városi keresletre termelő szakmákat, mint az esernyőkészítő, optikus, rézmetsző, sírkővésnök stb. A legnépesebb szakma a szabóké volt, 54 mester 45 legénnyel dolgozott. Akadt olyan szabómühely, amely 6, illetve 9 legényt foglalkoztatott - ezek már szinte konfekciós vállalkozásoknak is tekinthetők. Létük igazolni látszik a céhes szabók ismétlődő vádját, hogy az ócskaruhákkal kereskedő zsidók valójában a zsidó (és más kontár) szabók által készített új ruhákkal kereskedtek. A második legnépesebb kézművescsoportot a pipakészítők alkották, e szakmában 23 mester 25 legényt foglalkoztatott, itt is találunk 8 legényt foglalkoztató, kisebb üzem méreteit elérő műhelyt. 10-nél több mestert számoltak a szobafestők, illetve a likőr- és pálinkafőzők. Köztudott, hogy a kézművesmesterségek nem örvendtek nagy népszerűségnek a zsidó lakosság körében. Nem csak azért, mert általában szerényebb haszonnal, a meggazdagodás kisebb, az önállósulás távolabbi esélyével kecsegtettek, mint a kereskedelem. Mivel vallásuk miatt a céhbe nem léphettek be, a céhes mesterek eredményesebben küzdhettek a „zsidó kontárok" ellen, mint a kereskedők, akik kénytelenek voltak a tanácsi engedély alapján végzett működésüket elfogadni. A kézművesek igen nagy hányada a tulajdonképpen illegálisan itt tartózkodók és főképpen a 10 évnél nem régebben letelepedettek közül rekrutálódott, és figyelemre méltón magas volt arányuk a pesti születésű fiúk és a vők körében. Növekedett az értelmiségi foglalkozásúak száma is, de arányuk nem haladta meg az 5%-ot. A legnépesebb csoportot továbbra is a tanítók, tanárok, nevelők alkották - számuk 1833-ban a rabbival együtt 17 fő-, de ekkor már 10 orvos, 9 sebész, 5 fogorvos és 6 bába működött a közösség szolgálatában. Az értelmiségi foglalkozások nemigen vonzották a vagyonos kereskedőcsaládok fiait, körükben egyetlen tolerált vagy kommoráns nem fordult elö, a pesti születésű fiúk sem igen törekedtek e pályákra. Valamivel nagyobb volt a vők aránya az értelmiségiek között jelezve, hogy a pesti kereskedők fiaikat a század elején nemigen nevelték a csekély jövedelmű értelmiségi pályákra, lányaiknak azonban már szívesebben kerestek férjet körükből. Az értelmiségiek egyharmada öt évnél kevesebb idő óta működött a városban, annak jeleként, hogy a kézművesiparhoz hasonlóan e foglalkozások is csak a század első negyede után kezdtek nagyobb arányban meghonosodni a zsidó közösségben. Kétségtelen, hogy a pesti zsidó közösség foglalkozási megoszlása összetettebb volt, és nem csak kereskedőkből állt. Mondhatnánk úgy is, hogy valamivel kevesebb mint fele nem a kereskedelemből élt. Az azonban vitathatatlan, hogy a kereskedők aránya körükben messze meghaladta a városi átlagot, s hogy az igazi nagy vagyon és a gazdasági élet fontos pozíciói csak a kereskedelem által váltak elérhetővé. De, megint csak a közhiedelemmel ellentétben, e sikereket a pesti zsidó kereskedőknek csak kis töredéke mondhatta magáénak.