Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban
arányuk az 1810-es évekbeli csaknem 24%-ról (mely háromszorosa volt a polgárok közöttinek) 11,6%-ra csökkent, ami alig haladta meg az említett részarányt.36 A kézművesek tehát éppen azokban az évtizedekben jutottak újból többségbe a választott polgárságon belül, amikor a kézművesipar megváltozott funkciója következtében gazdasági szerepük megrendült. A testület arculatára, döntéseire meghatározó volt, hogy kézműves tagjainak legnagyobb csoportja az ipar legnagyobb létszámú, de csökkenő jövedelmezőségű és a kereskedői konkurenciától erősen veszélyeztetett ágából, a ruházati cikkeket gyártó mesterek közül került ki. S éppen ezek száma gyarapodott tovább az 1840-es években is. Igaz, hogy arányuk a választott polgár kézmüvesmesterek között alacsonyabb volt, mint az adózók között, mint ahogy alulreprezentált volt a jövedelmező élelmiszeripar képviselete is. A polgársághoz viszonyított arányukhoz képest viszonylag nagy számban kerültek a testületbe a bőripar és építőipar nagyobb vállalkozásainak képviselői, akik azonban így is kisebbségben maradtak. A testület szellemét az sem igen változtatta meg, hogy a kereskedőknek nemcsak aránya emelkedett, de összetétele is megváltozott, amennyiben fele részben nagykereskedők voltak: kilencen a Nagykereskedő Testület, heten pedig a Polgári Kereskedő Testület tagjai, s túlnyomórészt az 1830-1840-es években kerültek a választott polgárság sorába. Közülük a Nagykereskedő Testület tagjai, mint például Burgmann, Kappel, Liedemann, Ullmann, Valero, akik a nemesek társaiként részt vettek a kor gazdasági vállalkozásaiban, s közvetve az országos politika ügyeiben is, a polgári fejlődés érdekeitől vezetve voksolhattak a felmerülő ügyekben. Bár a városi reform kérdése az 1840-es években az országos politika jelentős kérdésévé vált, a társadalmi átalakulásban legerősebben érdekelt csoport számára világos volt, hogy az előrehaladás útját eltorlaszoló akadályok elhárítása aligha várható a kormánytól teljesen függő városi magisztrátustól: a városigazgatásban való részvétel számukra másodrendű politikai küzdőtér volt. Támogatást csak a testület reformoknak esetleg csak kevésbé elkötelezett, de legalább a céhes érdeken túllépő, szélesebb látókörű néhány tagjától remélhettek: együttesen is erős kisebbségben voltak, és ha rangjuk - mint a testület néhány arisztokrata és nemesi tagjáé - vagy vagyonuk némi tekintélyt kölcsönzött is nekik, szabadabb szellemük vagy liberális gondolkodásuk kivívta a testület többségének ellenszenvét, idegenkedését. A vállalkozó szellemű, a polgári fejlődésben leginkább érdekelt, egyébként sem túl széles rétegnek tehát csak kevés képviselője került a választott polgárok közé. Részben, mert a polgárság félt pozíciójuk megerősödésétől, részben, mert ők maguk sem törekedtek részt venni a városi testületek időrabló munkájában. így, míg a városban működő, jelentős tőkével rendelkező nagykereskedők, gyárosok szerepe a gazdasági életben, sőt az országos politikában is egyre aktívabbá vált, s még inkább nőtt az értelmiség, főleg a fiatal értelmiség szavának súlya - a hagyományos városi társadalom vezető rétegében, a konzervatív polgárelitben elfoglalt helyük és kivívott presztízsük egyáltalán nem tükrözte gazdasági és politikai súlyukat. Feltehető, hogy elsősorban ellenük, az ő kiszorításuk vagy távoltartásuk érdekében aktivizálódott a városi politika keretein belül a polgárság közép- és kispolgári rétege, elsősorban a kézművesség. Aktivitásuk különösen erőteljesen nyilvánult meg az 1840-es években a választójog kiszélesítésével kapcsolatos küzdelemben. 1830-ig az országgyűlési követek kijelölése és utasításaik kidolgozása egyedül a tanács hatáskörébe tartozott, s a követeket saját kebeléből nevezte ki. Az 1830/40. évi országgyűlés előtt, feltehetően a liberális nemesség részéről a városi tanácsok monopolhatalma ellen felhozott vád-36 A választott polgárok összetételéről lásd Budapest története. III. 430. p.; BÁCSKAI 1972. 318-320. p.
