Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban
Budán is módosult az egyes szakmák rangsora. Míg a 18. század végén a legnagyobb adót fizetők között a legnagyobb számban molnárok, pékek, mészárosok és szabók fordultak elő, 1840-ben a mészárosok változatlan aránya mellett a szabóké erősen csökkent, a molnároknak és pékeknek már csak l-l képviselőjük volt a legnagyobb adót fizetők csoportjában. A szappanos-, serfőző- és kéményseprő-mesterség tartozott ekkor a jövedelmező mesterségek közé: a legnagyobb adózók között az élen a különböző haszonbérlők (főképp a fürdőbérlők) álltak, rézművesek, ácsok, téglaégető tulajdonosok, kocsi- és bőrgyárosok szorították ki a kovácsokat, borbélyokat, kádárokat, lakatosokat, szűcsöket és nyergeseket. A kézművesipar és kereskedelem kereseti lehetőségei jóval alacsonyabbak voltak ugyan Budán, mint Pesten, keresetüket azonban jóval kiegészítette bortermelésből eredő jövedelmük. Budán sokkal nagyobb volt az ingatlanbirtokosok aránya, mint Pesten. 1828-ban a polgárjoggal rendelkezők 65%-a volt háztulajdonos, és 60%-uk rendelkezett mezőgazdasági ingatlannal, többnyire szőlővel. A kézművesek 42%-ának volt háza, egyharmadának szőleje, hasonló arányok jellemezték a kereskedőket is. A fő jövedelemforrás a szőlő volt: a házbérjövedelem a pestinek csak töredékét tette ki - átlagos összege évi 130 forint körül mozgott, s e tekintetben a kézművesek és kereskedők között alig volt különbség. A nemesség itt is részarányát jóval meghaladón részesült a házbérjövedelemből, de évi átlagos 563 forintnyi jövedelmük a pestinek nem egész felét tette ki. Budán tehát a jövedelem egyik legfontosabb formája a bortermelés volt, a lakosság számottevő részének egyetlen, de a kézműveseknek és kereskedőknek is fontos, számos esetben alapvető megélhetési forrása, amely a városi szegénység számára is a legfőbb munkaalkalmat biztosította. Az adótételek alakulása tehát mindkét városban a szakmák jövedelmezőségének átalakulását tükrözi. Budán a váltás elsősorban az egyes kézművesmesterségek között ment végbe. A kézművesek megtartották vezető pozíciójukat a legnagyobb adózók sorában, s éppen ezért e városban nem is éleződtek ki oly mértékben az ellentétek az iparűzők és kereskedők között, mint Pesten. A gazdagok és szegények közötti távolság fokozódását jelzi Pesten a legkisebb és legnagyobb átlagos jövedelemadó közötti különbség növekedése. 1840-ben a napszámosok által fizetett 48 krajcáros adó már csak hetvenötöd része volt a 60 forintos legmagasabb adónak. A jövedelmekben és vagyoni állapotban mutatkozó különbség azonban ennél is sokkal nagyobb volt, hiszen az igazán szegények még adót sem fizettek. Az 1840. évi jövedelemadó-kivetésben szereplő 9649 személy a nagykorú lakosságnak mindössze 27%-át, a felnőtt férfiaknak is nem egészen a felét tette ki, az adózás alá nem volt cselédeket leszámítva.22 A jövedelemadóval nem terhelt tisztviselő-értelmiségi réteg, a városban élő nemesség, vagy a csak városi ingatlanai után adózó, keresőfoglalkozást nem űző polgári lakosok aránya nem haladhatta meg a 10%-ot, ami azt jelenti, hogy a felnőtt férfiak mintegy egyharmada-egynegyede paupernek tekinthető. A lakosság vagyoni rétegződését a valósághoz hívebben tükrözik a minden vagyontárgyat - beleértve a város területén kívül fekvő ingatlanokat is - tételesen felsoroló hagyatéki leltárak, amennyiben az elhaltak összességének vagy túlnyomó többségének hagyatékát összeírják, mint ahogy ez Bécsben történt.23 Budán és Pesten azonban a hagyaték hatósági leltározására elsősor-22 Az 1828-ban összeírt 9971 adózó háztartásfő a nagykorú lakosság-a cselédeket leszámítva- 32,25%-át, a nagykorú férfiaknak 57,4%-át tette ki. 23 Bécsben például 1830-ban a 20 éven felüli elhaltak 81%-ának vagyonát leltározták. BAUMER 1967.
