Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban
A származáshely meghatározó szerepe mellett figyelemre méltó a különböző társadalmi rétegekbe tartozók átlagos házasodási korának eltérő alakulása is. A legalacsonyabb átlagos kor az őstermelőknél és a bérből élőknél tapasztalható: az előbbieknél inkább valamelyes csökkenést, az utóbbiaknál, különösen a pesti származásúaknái, a házasodási kor növekedését észleltük. A kereskedők az átlagosnál jóval idősebb korban kötöttek házasságot, és az idősebb évjáratok felé tolódott el a tisztviselő-értelmiségi-szabadfoglalkozású réteg házassági kora is. Az anyakönyvi adatok tanúsága szerint elsősorban a napszámosok házassági esélyei romlottak. Az 1808-10 és az 1828-30-as években csaknem azonos számú házasságkötést jegyeztek be az anyakönyvekbe: 1537-et, illetve 1529-et. A század első évtizedében a napszámos foglalkozású vőlegények aránya még 10%, a 20-as évek végén már csak 5% volt. Ez egyben megtelepedésük fokozódó átmenetiségére is utal, arra, hogy a házasságkötésre már nem a városban került sor. Kisebb mértékben, de csökkent a kézmüvesmesterek aránya is, 32,5%-ról 29%-ra, ezzel szemben megkétszereződött a kézműveslegényeké (8,4-17,3%), ami a legények alapjaiban megváltozott helyzetét tanúsítja.10 A másik demográfiai mutató, amely a társadalom szerkezetében végbemenő, és nyilván a nagyarányú bevándorlással összefüggő változást mutat: a nemek arányában bekövetkezett módosulás. A 18. század végén a források még csekély nötöbbletet mutattak: 1781 -ben például 100 férfira 105 nő jutott." A 19. század első évtizedének bevándorlási hullámában a férfiak voltak többségben, ennek eredményeképpen 1808/9-ben a 100 férfirajutó nők aránya 96-ra csökkent, és 1818/19-ben is csak 98 volt. A bevándorlás csökkenésének következtében az 1820-as évek végére a nemek aránya kiegyenlítődött, majd az 1830-as években újra a nők kerültek többségbe, és ez a női többség az árvizet követő években tovább fokozódott. 1842/43-ban a 100 férfirajutó nők száma még 104 volt, a következő években azonban a férfiak kerültek többségbe; 1847/48-ban már újból csak 96 nö jutott 100 férfira. A nemek arányának ingadozását az befolyásolta, hogy elsősorban a konjunktúrák éveiben a városban főleg a fiatal férfiak számára bővültek a munkalehetőségek. Bár az árvizet követő években - nyilván a nagyarányú építkezések munkaerő-szükséglete miatt - a napszámosnők száma is erősen felszökött, a férfi munkavállalók erős túlsúlya okozta a csekély férfitöbbséget. A napszámosokat leszámítva mind a nagykorú, mind a kiskorú lakosság, és természetesen a házi cselédek körében is a nők voltak többségben. Arányukban csak 1847/48-ban észlelhető változás, amikor, a cselédséget kivéve (akik között egyébként a korábbi évtizedekkel ellentétben már jóval csekélyebb nőtöbbség mutatkozott), a lakosság többi részében egyértelműen a férfiak száma volt nagyobb, annak ellenére, hogy a negyvenes évek közepén a Felvidéken fellépő éhínség elöl a városba menekült több tízezer bevándorlóból hétezret a tanács kitoloncoltatott a városból.12 A napszámosnők növekvő száma a nők megváltozott helyzetét tükrözi. Korábban, leszámítva a megözvegyült mesternéket és kereskedőfeleségeket, akik ideig-óráig folytathatták elhalt férjük szakmáját, a nőcselédeken kívül kevés volt a keresőfoglalkozást üző nők száma. Esetenként mosás, varrás, hímzés nyújtott szegényes kereseti lehetőséget számukra. A napszámosnők számának rohamos növekedése az 1830-as évek végétől - a század elejéhez képest létszámuk tízszeresére nőtt, míg a cselédeké csak megkétszereződött - bővülő női munkalehető-10 Uo. 55., 79-80, 83,99. p. 11 BFL IV. 1202/c. Int. a. a. 4665. 12 Budapest története. III. 424. p.
