Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)

Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban

Feltételezésünket, hogy a házasságkötések számának stagnálását, a házasulok arányának csökkenését bizonyos társadalmi rétegek, foglalkozáscsoportok képviselőinek korlátozottabb családalapítási lehetőségei okozták, alátámasztja a házasuló férfiak foglalkozási összetételének módosulása, elsősorban az alkalmazásban állók, bérből, szolgálatból élők arányának rovására (lásd az /. táblázatot a Függelékben). A vőlegények foglalkozási ágak szerinti megoszlása a 19. század elején azt mutatja, hogy e korszakban a birtokos, állandó jövedelemmel rendelkezők aránya a házasulok között nagyobb volt, mint az adózók körében. Ha összevetjük az 1735/37. és 1808/10. évi ismert foglalkozású vőlegények és az 1735/36., illetve 1802/3. évi adóösszeírásban szereplő ismert foglalkozásúak összetételét (lásd a III. táblázatot a Függelékben) az egyes foglalkozáscsoportok elég hasonló eloszlását tapasztaljuk. A 18. század elején mind az adózóknak, mind a házasulóknak csaknem a felét a kézműves-vendéglátó-fuvaros-hajós réteg teszi ki, kétötödét pedig az alkalmazott-bérmunkás réteg. A 19. század elején az első foglalkozáscsoportba soroltak aránya a vőlegények és adózók között egyaránt meghaladta a 60%-ot; a bérből élők viszont a házasulóknak csak egyötödét, az adózóknak viszont egynegyedét tették ki. Míg a 18. században a bérből élők aránya a házasulok között volt valamivel magasabb, a 19. század elején az adózók javára mutatkozott csekély eltérés. Fordított jelenséget tapasztalunk az őstermelőknél. Az önálló megélhetéssel rendelkező középrétegek közül csak a kereskedők aránya volt alacsonyabb a házasulok között. A bérből élők csökkenő családalapítási lehetőségeit még világosabban mutatja a vőlegények egyes foglalkozáscsoportjainak az adózók azonos foglalkozáscsoportjához viszonyított arányának módosulása (lásd a IV. táblázatot a Függelékben). Míg az 1730-as években a bérből élők aránya azonos volt a vőlegények átlagos arányával (s ezt az arányt az összes foglalkozáscsoport közül csupán a kézműveseké haladta meg), a 19. század elején a bérből élők aránya az átlag alá süllyedt (s a legények 24%-os aránya is jóval alacsonyabb volt a mesterek 33%-os arányánál), míg a kereskedőket kivéve a többi foglalkozáscsoporthoz tartozó vőlegények aránya meghaladta az egyébként is megnövekedett átlagos arányt. Jellemző az is, hogy míg az 1808-10-ben esketett férfiak a lélekösszeírásban nyilvántartott nagykorú férfiak 13%-át tették ki, a szolgálók és napszámosok aránya csak 3% volt, 1828-30-ban pedig a 8%-kal szemben csak 1%.13 A cselédek, alkalmazottak, napszámosok csökkenő aránya a házasulok között nemcsak gazdasági-társadalmi emelkedési lehetőségük romlását, de egyben e réteg növekvő fluktuációját, letelepülésük erősödő átmenetiségét sejteti, hiszen a helyben kötött házasság olyan köteléket jelentett, amely még akkor is a tartósabb megtelepülés emeltyűjévé válhatott, ha a rokoni kapcsolat nem pesti származású családokkal létesült. Nagyarányú fluktuációról tanúskodnak a házasságot kötő férfiak származáshelyi megoszlásának adatai is (lásd az V. táblázatot a Függelékben). A vőlegényeknek általában csak kb. egynegyede volt pesti származású, vagy hosszabb ideje Pesten honos. Kiugró értéket csak az 1808-1810. évi 37,5%-os arány mutat: mialatt a házasságok száma megkétszereződött, a pesti vőlegények száma csaknem háromszorosára emelkedett, a magyarországi származásúak 59, illetve a külföldi származásúak 86%-os növekedésével szemben. A következő időmetszetben a házasuló férfiak csaknem azonos száma mellett a pestiek száma 28%-kal csökkent, hasonló arányú csökkenés mutatkozik a külföldi származásúaknái (26%) a magyarországi származásúak 49%-os növekedésével szemben. 13 BFL IV. 1202/c. Int. a. m. 7796.