Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban
Az 1848. évi összeírások közül a Conscriptio Animarum a foglalkozási ágak közül csupán a szolgák és a napszámosok számát adja meg nemek szerinti részletezésben. A szolgák száma összesen 15 618, a napszámosoké 4469 volt; ez az összlakosság 19%-át tette ki. A férfi szolgák és napszámosok száma 9839 volt, ez a nagykorú férfiak 29%-ával egyenlő (ebből a napszámosok aránya 8% volt). A Conscriptio Populáris több foglalkozási kategóriát tartalmaz ugyan, de ezek a modem fogalmak szerinti foglalkozási, társadalmi rétegződés megállapítására szinte teljesen alkalmatlanok. A leghasználhatóbbnak még a hivatalnok-honoratior kategória tűnik, melynek kritériumai nagyjából egybeeshettek az általunk a tisztviselő-értelmiségi-szabadfoglalkozású csoportba soroltakéval. Az összeírok e kategóriába 1555 személyt soroltak, ez az össznépesség 1,5%-át, a felnőtt férfiak 6%-át tette ki. Egyértelmű kategória a „nemesek szolgái" című rubrika is - amelybe 1848-ban 640 személyt soroltak -, ez viszont a városban élő szolgaszemélyzetnek csak csekély töredékét teszi ki, melyről egyébként a lélekösszeírásból viszonylag pontos adatokkal rendelkezünk. Vizsgálatunkhoz, és általában a modem társadalomvizsgálathoz használhatatlannak tűnik a többi csoport, mint például a polgárok-kézművesek kategória, ahova nyilván a kézművesmestereken és kereskedőkön kívül számos polgárjoggal rendelkező egyéb foglalkozásút is soroltak; viszont nem itt tüntették fel a házzal többnyire nem rendelkező, lakóként nyilvántartott kézműveslegényeket és kereskedelmi alkalmazottakat. Hasonlóképpen szétválaszthatatlan és megállapíthatatlan a foglalkozás szerinti összetétel a lakók, földművesek stb. vagy a családapák fiai kategóriában, s azt sem tudjuk, mit értettek a városban pórokon (ha csak nem a kapásokat). A két összeírásból a további elemzés során tulajdonképpen csak a szolgák, napszámosok számát és arányát, valamint bizonyos mértékig a tisztviselő-honoratior réteg arányát vehetjük figyelembe. Ez sem lebecsülhető eredmény, hiszen kiegészítő forrásainkból éppen e rétegek és foglalkozáscsoportok hiányoznak teljes mértékben, vagy szerepelnek csak részleges adatokkal. Az egész lakosságra vagy legalábbis a népesség jelentős részére kiterjedő, foglalkozást is feltüntető, hitelesnek tekinthető összeírások csak 1828-ból és 1857-ből állnak rendelkezésünkre. Az 1828. évi országos összeírás korszerű feldolgozására mindmáig nem került sor, annak ellenére, hogy ez az egyedüli megbízható forrás a pesti adózók foglalkozási megoszlásáról a 19. század első negyedére. A feldolgozásokban általában használt összesítője még az adózók megoszlásáról sem ad pontos felvilágosítást, amennyiben összesen 22 039 adózót mutat ki, viszont a különböző társadalmi-foglalkozási kategóriákban mindössze 14 274 fő szerepel. Az összesítő társadalmi-foglalkozási kategóriái egyébként nemcsak a korszerű szociográfia szempontjai szerint alkalmatlanok a városi népesség rétegződésének, foglalkozási tagolódásának megítélésére; a besorolás már a korabeli hivatalnokoknak is problémát okozott, így például a nem a mestereiknél lakó kézműveslegények, a testületen kívüli kereskedők stb. számbavételénél,13 azaz a valóság gazdagabbnak, sokrétűbbnek mutatkozott, s nem fért bele az összeírás mesterkélt, merev kategóriáiba. Éppen ezért a tanács külön kimutatást készített a céhes, és néhány céhen kívüli mesterség mestereinek és legényeinek számáról, felsorolva néhány művészt (festőt, szobrászt) és gyárat is. Kétségtelen, hogy a kézművesekre vonatkozóan ez az összeírás tűnik a leghitelesebbnek, bár a tényleges állapotot még ez sem tükrözi híven, mert nyilvánvalóan kimaradt belőle jó néhány testületen kívüli mesterség kisszámú képviselője, s az is valószínű, hogy a céhek által el nem ismert és üldözött kontárok sem kerültek bele ebbe az összeírásba. 13 Lásd az 1827/28. évi összeírás összesítőjéhez fűzött megjegyzéseket. BFL PL Tanácsi iratok. Int. a. n. 2355.
