Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Városházlózat-vizsgálatok
Összegzés Észak-Dunántúlnak a déli résztől eltérő struktúráját elsősorban az határozta meg, hogy a régiónak ez a része erősebben kommercializálódott. E vidéken több és változatosabb volt az áruba bocsátható termény és termék, kedvezőbbek voltak a közlekedési adottságok, mindezek következtében a vidéki ipar és kereskedelem is fejlettebb volt, mint a déli régióban.16 Míg délen-figyelmen kívül hagyva a régión kívüli Veszprémet - alapvetően két város, Pécs és Kanizsa vonzása érvényesült, addig északon jóval nagyobb számú, nagyrészt egyenrangú, egymással rivalizáló városok és piacközpontok gyakoroltak befolyást a vidék lakosságára. A vizsgálat legfőbb tanulsága azonban az, hogy bár a városok és piacközpontok állománya és hierarchiája a 18. század elejéhez képest jelentősen átalakult, az egykori, jelentősebb vonzást gyakorló települések, vonzáskörzetük elvesztése után is sok mindent megőriztek korábbi városi vagy városias szerepkörükből. Ezt bizonyítja számos alközpont, vagy vonzást egyáltalán nem gyakorló egykori központ fejlett kézművesipara, élénk kereskedelme. Ez nem tulajdonítható csupán korábbi városiasabb létük maradványának, hiszen nem egy közülük még a reformkor végén is jelentős kereskedelmet bonyolított le. Ezt tanúsítja a már említett, a Bécsújhely és Sopron közötti vasútvonal meghosszabbításának útvonaltervezetével kapcsolatos, 1847-ben készült összeállítás az ajánlott útvonal mellett fekvő településekről. A felsorolásban általában ezek forgalomnövelő adottságait emelték ki: részben a dús termést, a festői kastélyokat, a nevezetes épületeket és romokat, a gyógyhatású ásványvizeket, a személyforgalmat növelő „úri családok" nagyobb számát. Rohoncot nemcsak az itt nagy mennyiségben beszerezhető kőszén és mész tette vonzóvá, de az a tény is, hogy a településen sok zsidó nevezetes kereskedést űzött. Lékánál az újabban élénkké vált posztókészítést tartották fontosnak. Vörösvár vásáraijeleskedtek a posztó, len és ló forgalmazásában. Szalónakról feljegyezték, hogy a lakosok legnagyobb része izraelita, akik különféle kereskedést űznek. Németújváron szintén a „számos zsidók" űztek élénk kereskedést gyapjúval, bőrökkel, gubaccsal, kenderrel, lennel, hamuzsírral és több más árucikkel. Mindebből arra következtethetünk, hogy az egykori központok, ha vonzásterületüket nem tudták is megtartani, kézművesipari-kereskedelmi jelentőségüket nem vesztették el. A változás az, hogy nem a vásárlók és eladók keresték fel piacukat, hanem az iparosok és kereskedők a vidéket. Azaz a vásározó kézművesek a közeli vásárokon kínálták portékáikat, a kereskedők pedig helyben vásárolták fel terményeiket és azokat összegyűjtve adták tovább a nagyobb központokban élő vagy külföldi kereskedőknek. Az sem kizárt, hogy némelyikük az ő megbízottjuk lehetett. A jelen, elsősorban a vonzáskörzetekre összpontosító vizsgálati szempontok alapján ezek szerepe nem ítélhető meg. Egy szűkebb területre korlátozódó, vagy éppen ezekre a településekre koncentráló vizsgálat azonban módosíthatná és finomíthatná a városhálózatra vonatkozó eddigi megállapításokat, amennyiben szempontokat adhatna a nem központi helyi szerepkörű városok kiválasztásához. Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában. Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára. Szerk. MAYER LÁSZLÓ - TlLCSIK GYÖRGY. Szombathely, 2003. 345-365. p. 16 Leszámítva Tolna megyét, amelynek eltérő vonzáskörzeti struktúráját a dél-dunántúli vizsgálat során hangsúlyoztam.
