Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)

Módszertani kérdések

att - nem volt elsődleges jelentősége a központ és vidéke gazdasági kapcsolatainak kialakulásában. Elsősorban a helyi lakosság számára szolgáltatásokat nyújtó ipar volt az, amelynek nyersanyagszükségletét a vidék termelése alig vagy csak részben fedezte, és amely igényesebb áruval gyakran még a helyi szükségletet sem tudta kielégíteni, még kevésbé a vidék növekvő szükségleteit. A kézművesipar legfeljebb az elmaradottabb vidékek jelentéktelenebb központjainak néhány falura kiterjedő, tiszta körzeteiben töltött be szerepet központ és vidéke - inkább a középkori cserekereskedelemre emlékeztető - gazdasági kapcsolatainak alakulásában vagy fennmaradásában. A kereskedőknek, elsősorban a tőkeerős és szakosodott kereskedőknek erős koncentrálódása a piacközpontokban, ezek közül is az erős piacközponti funkciót betöltőkben egyrészt azt bizonyítja, hogy a piacközponti funkció kialakulásának legdinamikusabb tényezője a kereskedelem volt, másrészt azt, hogy ennek struktúrája a 19. század elejére jelentős változáson ment keresztül. Az árucserének továbbra is fontos tényezői maradtak ugyan a vásárok, de az állatvásárok kivételével az igen fontos terményvásárok mindinkább a rendszeres forgalmi kapcsolatokkal rendelkező, jelentős központi szerepkört betöltő településekben koncentrálódtak. Itt tömörültek növekvő mértékben a tőkeerős és szakosodott kereskedők jelenlétük egyben a vásáron kívüli, a szakosodott kereskedelem súlyának növekedését bizonyítja. A kézművesipar és a kereskedelem összehasonlításából levonható tanulság az, hogy a központ és a körzet kapcsolataiban a 19. század elején a kézművesek a korábbinál jóval csekélyebb és egyre csökkenő szerepet töltöttek be: a vezető szerep az egyre differenciáltabb kereskedőréteg kezébe került. A különböző egyéb (igazgatási, kulturális, egészségügyi, forgalmi) központi szerepkört betöltő központok vizsgálata alapján megállapítható, hogy a magasabb szintű igazgatási intézmények és a felsőfokú iskolák székhelyei többnyire az erős vonzást gyakorló piacközpontok voltak, azaz az erős és nagy hatósugarú gazdasági funkció általában sokrétű és magas szintű egyéb központi szerepkörökkel párosult. A faktoranalízis révén kialakított rangsor eléggé pontosan tükrözte a központok hierarchiáját, és megkönnyítette a hierarchia különböző szintjén álló települések eltérő szerepkörének, vonzásterületük sajátosságainak részletesebb elemzését. Vizsgálatunk végén már kellő alappal rendelkeztünk ahhoz, hogy a területi munkamegosztásban betöltött szerepüket, a településhálózatban elfoglalt helyüket, hierarchiájukat a településföldrajz hagyományos funkcionális csoportjaiba - a városi szerepkört betöltő települések vagy funkcionális városok, a falu és város között átmenetet alkotó központi helyek és a korlátozott központi funkciót betöltő falvak - soroljuk be. A 13 8 piacközpont közül 1828-ban piacközponti és egyéb központi funkcióik erőssége és gazdagsága, a vonzásterületük nagysága és gazdasági fejlettsége alapján 57 tekinthető városnak, városi szerepkört betöltő településnek. E városok két hierarchikus szintet alkotnak: Az elsőbe azok a települések tartoznak, amelyek egész (a tiszta és megosztott együttes) vonzásterületének népessége meghaladta a százezer főt, és ezen belül tiszta körzetükben legalább 35 000 lakos élt, és magas szintű (legalább megyei vagy egyházmegyei) igazgatási funkciót is betöltöttek. E csoportba került (vonzásuk erejének sorrendjében): Pest-Buda, Pécs, Miskolc, Kassa, Várad, Temesvár, Sopron, Debrecen, Veszprém, Arad, Baja, Kanizsa, Szatmárnémeti, Pozsony, Ungvár, Győr, Szeged és Rozsnyó. Mindegyikük regionális és régión túlnyúló szerepkört töltött be, és piacközponti funkcióik is általában több megyére terjedtek ki; e városoknak több mint fele országos vagy kerületi hatáskörű intézmények és hivatalok székhelye is volt.