Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)

Városházlózat-vizsgálatok

seknek a vásárai, ha egyáltalán megtartották őket, csekély látogatottságú, alkalmi cserehelyek lehettek, s csak néhányuk állatvására volt erősen látogatott. Vá áraik forgalmát kedvezőtlen közlekedési adottságaik is korlátozták, míg az 1-3. csoportba artozó települések túlnyomó többsége, több mint 80%-a országos, posta- vagy kereskedelnr utak mentén feküdt, arányuk a 4. csoportban már csak 50, az ötödikben pedig csupán 25% v» A. A korlátozott igazgatási, illetve forgalmi szerepkört betelte települések (6. csoport) igen kis népességűek voltak, a népességnövekedés üteme a térs< g átla^ os növekedésével azonosan alakult. Kézmüvesiparuk jelentéktelen volt, viszont több kereskedő települt meg e helységekben, mint a 4-5. csoport vásárt tartó oppidumaiban. A kereskedők koncentrációja, és meglepő módon a kézművesipar fejlettségi szintje az algimnáziuma révén kulturális funkciót betöltő Gyönkön volt a legnagyobb: itt ezer főre 7,8 kereskedő és 16 kézműves jutott), és 19 mesterség képviselőit írták össze. A vásártartó helyeknél több kereskedő (ezer főre 1,5) a postahelyeken működött; a kézművesipar és kereskedelem szempontjából a legjelentéktelenebbek az uradalmi központok voltak, itt ezer főre 4,5 kézműves és 0,5 kereskedő jutott, szemben a forgalmi helyek 5,4, illetve 1,5 átlagával. A különböző szintű és gazdagságú központi funkciókat betöltő települések gazdasági mutatóiból kitűnik, hogy a jelentősebb vonzást gyakorló, városi vagy városias szerepkörű települések nagyobb népességű helységek voltak, melyek kézművesipara és kereskedelme a többi településénél fejlettebb volt. Kétségtelen azonban, hogy a vonzáskörzettel nem rendelkező, de adataink szerint jelentősebb kereskedelmet lebonyolító települések (3. csoport) gazdasági mutatói az előbbiekétől csak csekély eltérést mutatnak. Nyilvánvaló, hogy külső okokkal, közvetlen környékük viszonyaiban, illetve az 1-2. csoportba tartozó települések vonzásának erősségében is kell keresni annak magyarázatát, hogy miért nem tudtak önálló vonzáskörzetet kialakítani, illetve miért vesztették el korábbi vonzásukat. A 4-6. csoportba tartozó települések jellemzői viszont világosan tanúsítják, hogy a 19. század eleji viszonyok között sem a vásárjog, vagy csekély forgalmú vásárok tartása, sem a korlátozott igazgatási és forgalmi funkciók nem voltak elegendők ahhoz, hogy egy települést akár csak egy szűkebb körzet központjává emeljenek. Függelék 1. Városok: Dunaföldvár, Keszthely, Nagykanizsa, Pécs 2. Városias szerepkörű központi helyek: Bonyhád, Hőgyész, Kaposvár, Mohács, Paks, Szekszárd, Tolna, Zalaegerszeg 3. Központi funkciót betöltő falusi települések jelentősebb kereskedelemmel: Báta, Bátaszék, Csáktornya, Marcali, Pécsvárad, Siklós, Simontornya, Szigetvár 4. Központi funkciót betöltő falusi települések Vásártartó helyek egyéb központi funkcióval: Alsólendva, Apáti, Babócsa, Bellatinc, Berzence, Böhönye, Csokonya, Csököly, Csurgó, Dárda, Dombóvár, Döbrököz, Igal, Iharosberény, Ireg, Istvándi, Kapornak, Karád, Kéthely, Kiskomárom, Kölesd, Lenti, Lövő, Mágocs, Mernye, Mozsgó, Nágocs, Nagyatád, Nagyberki, Nedelicse, Németboly, Ozora, Perlak, Ráckozár, Sellye, Sümeg, Szakcs, Szécsisziget, Szentgrót, Szentgrót-Polgárváros, Tapolca, Tihany, Toponár, Tűrje, Vaiszló, Zalabér