Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Városházlózat-vizsgálatok
működött. Mindez igazolja a lakosság jövedelemforrását firtató kérdőpontra adott választ, amely a földdel nem rendelkezők fő jövedelemforrásaként a forgalom adta lehetőségeket tüntette fel. Azt vallották ugyanis, hogy sokan abból élnek, hogy a Dunán malmuk és kisebb-nagyobb hajójuk van (egyébként az összeírt hajótulajdonosok közül kettőnek malomrésze is volt), amellyel bort és gabonát szállítanak az alsóbb vidékről a felsőbe. Fényes jellemzése szerint a lakosság kereskedésből, hajózásból, fuvarozásból, mesterségből, halászatból és dohánytermelésből élt. Mindez azt mutatja, hogy bár Tolna nem rendelkezett önálló vonzásterülettel, fontos kereskedelmi csomópont volt, és szerepe Mohácséval volt rokon. Az önálló vonzásterület hiánya ellenére is jelentős kereskedelmi központ volt a saját vására mellett Pécset és Hőgyészt is piachelyének valló Bonyhád is. E településben 125 kereskedőt írtak össze, itt működött a megyében összeírt kereskedők csaknem fele. 1000 forintot meghaladó tőkével csak hatan rendelkeztek ugyan (két 2000, egy 1500 és két 1000 forint tőkével rendelkező mercator és egy 1500 forint tőkével rendelkező gyapjúfelvásárló quaestor), és a kereskedelmi tőke átlagos összege is csak 311 forintot tett ki, ami nyilván annak a következménye, hogy a kereskedőknek több mint a fele (67) vándorkereskedö volt. Rajtuk kívül még 3 bőr, 2 gyapjú és 1 lókereskedő szakosodását tüntette fel az összeírás, amelyben 6 zsidó ügynök (sensal) is szerepel. A szakosodott kereskedőknek, illetve a mercatoroknak és quaestoroknak a többi központétól eltérő aránya (18 mercator és 33 quaestor) azt sejteti, hogy Bonyhád kereskedői aktívabb szerepet töltöttek be a terményforgalom lebonyolításában, mint az eddig vizsgált központokban élők. Bonyhád kézművesipara is elég fejlett volt: a nem egészen 5000 lakosú településben 138 mester (ebből 29 összesen 44 legénnyel) és 6 legény 37 mesterséget űzött. A malomipar jelentőségét a molnárok tekintélyes száma - 19 - jelzi. A kézművesek által elő nem állított iparcikkeket mind a helyi, mind a vidéki lakosság a kereskedőktől könnyűszerrel beszerezhette. Mi az oka tehát, hogy a Fényes által nevezetes kereskedőhelyekként jellemzett 9 Tolna megyei település (Tolna, Paks, Földvár, Bonyhád, Hőgyész, Szekszárd, Bátaszék, Báta és Simontornya) közül (az első ötöt Fényes egyúttal a megye legnevezetesebb gabonavásár-tartó helyeiként jelölte meg), csak Földvár tudott jelentős, valamint Paks, Hőgyész és Szekszárd jóval jelentéktelenebb vonzáskörzetet kialakítani? Hiszen a kézművesipar és kereskedelem, valamint egyéb központi funkciókban Báta, Bátaszék és Simontornya kivételével nagyjából egyenrangúak voltak. Feltehető, hogy a Dunaföldvár vonzásának erősségét a többi település egyébként szintén kedvező közlekedési adottságaihoz képest is rendkívül jó közlekedési viszonyai is erősíthették: a dunai vízi úton kívül a Duna mentén, a buda-eszéki fontos útvonalon feküdt, ebből éppen innen ágazott ki a Kölked-Bonyhád-Pécs felé vezető postaút. Beletorkollott a Fehérvárról jövő kereskedelmi út, és negyedrendű út kötötte össze Simontornyával (amely éppen a Földvárt Fehérvár mellett piacának valló Cecénél torkollott bele a fehérvár-pécsi útba), valamint negyedrendű út kötötte össze a Földvárt szintén Fehérvár mellett piacának valló Fejér megyei Szentmiklóssal is, és ez az út éppen itt torkollott bele a Fehérvárról jövő, s a buda-eszéki útba Paksnál befutó kereskedelmi útba.21 Ilyen kedvező útviszonyokkal a Fényes által jelentősnek ítélt kereskedőhelyek egyike sem rendelkezett; Paks és Tolna a dunai vízi út és a folyó menti buda-eszéki főútvonalon feküdt, az előbbit még kereskedelmi út kötötte össze Fehérvárral is. Szekszárd is a buda-eszéki úton feküdt, de ezen az útvonalon a kikötővel rendelkező közeli Tolna komoly, délre pedig 21 Az útviszonyok meghatározásához a Lipszky-féle térképét használtam (1806).
