Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Városházlózat-vizsgálatok
helyen (összesen 39-et és 2 legényt) említ az összeírás; szabó már csak 9, molnár 7, csizmadia 6 településben dolgozott (16, 10, 7). E hat mesterséget űzők a körzetben működő kézművesek kétharmadát tették ki; a többi mesterség már csak 1-3 településben fordult elő. E vidék lakossága tehát mind terményei eladása, mind az iparcikkek beszerzése terén erősen rá volt utalva központjára, amely eleget is tudott tenni e kívánalmaknak. Veszprémet Fényes Elek az ország egyik legjelentősebb gabonapiacának tartotta, amelynek forgalma egyéb árukban és állatokban is említésre méltó volt, emellett a várost jelentős kézművesipari központnak ítélte.17 A térségre vonzást gyakorló központok közül Pécs után Veszprémben működött a legtöbb kézműves: 570 mester 289 legénnyel, akik 62 különböző, ezen belül 17 ritkán előforduló mesterséget űztek. A városban 71 kereskedőt írtak össze, számuk és szakosodásuk mértéke felülmúlta az összes, a vizsgált területre vonzást gyakorló központét. Terményekkel összesen 23-an kereskedtek: egy zsidó kereskedő gabonával nagyobb (150 mérős) tételekben, 18 pedig kis (20-70 mérős) tételekben. 2 liszttel folytatott kiskereskedelmet, másik 2 bőrrel kereskedett. Az összes kereskedő kétharmada, a termény- és borkereskedők 91 %-a zsidó volt. A szakosodott kereskedőket 9 fűszer- és festékkereskedö, 5 vas-, 5 rőfös (közülük egy nagykereskedő), 2 üveg- és 2 vászonkereskedő képviselte. Ezeknek csak valamivel több mint a fele került ki a zsidó kereskedők közül. Rajtuk kívül még 2 vásározó és 2 ismeretlen szakosodású kereskedőt, 5 dohányárust, 2 szatócsot és 9 élelmiszer-vegyeskereskedőt írtak össze. Veszprém tehát a forgalomnak nemcsak passzív színhelye volt, és mint eladó- és beszerzőhely körzete igényeit nem csak vásárai révén tudta kielégíteni. Kapcsolatai a viszonylag távol eső dél-dunántúli települések lakóival a körzetben működő kereskedők nagy számából ítélve, részben ezek közvetítésével érvényesülhettek. Feltehetően Veszprémben szerezték be az árukat a körzeti vásározó kereskedők, akik a körzetben működöknek egynegyedét tették ki, de közvetítő szerepet tölthetett be a Kötcsén és Tabon működő három borkereskedő is, valamint az aprólékos áruval kereskedők és az a 40 kereskedő is, akiknek szakosodását vagy áruit az összeírásban nem jegyezték fel. A körzet kereskedelmének fő csomópontjai Tab és Szil voltak. Tabon 15 vásározó, 6 aprólékos árut árulón kívül 4 csak mercatorként megjelölt kereskedőt és 2 bőrrel kereskedő quaestort, Szilen 19 szalaggal, ronggyal, bőrrel, sóval kiskereskedelmet folytató zsidó kereskedőt írtak össze, egyikük mészárosként foglalkozott állatkereskedelemmel is. Mosdóson 8 aprólékos áruval kereskedőt tartottak nyilván, Kötcsén három 80, illetve 60 forint tőkével rendelkező vásározó, 2 üvegáruval vásározó kereskedőt, 1 bőrkereskedőt, 1 borkőgyűjtőt, és egy, feltehetően valamely nagyobb központban élő kereskedővel kapcsolatban álló negotiatort írtak össze. Feltehetően szintén más város kereskedőinek megbízottja lehetett a Bábonyban működő három negotiator és egy „Unterhändler" is. Veszprém vonzása e térségre más központokkal is megosztva 22 település 28 500 főnyi lakosságára terjedt ki, ami egész megosztott körzete népességének csekélyebb hányadát, mindössze 30%-át tette ki. Zala megyéből mindössze 3 település 752 főnyi népessége tartozott megosztott körzetébe. Vonzása elsősorban Tolna megye területén volt jelentős: Földvárral együtt 2 oppidum - Ozora és Pincehely, valamint Nagyszokoly és Tótkeszi 7838 lakosára, Högyésszel együtt pedig 15 település csaknem 20 000 lakosára gyakorolt vonzást. A Földvárral megosztott körzet bő gabonatermésü vidék volt, az egy főre jutó szántóterülete 2,7 hold, a szokolyi búzát mint Veszprém piacának ismert és keresett terményét említi Fé-17 FÉNYES 1836-1840.1. 20. p.
