Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Városházlózat-vizsgálatok
és kereskedők nagy számából ítélve inkább közvetett, a város nem annyira az alapvető szükségleti cikkek, mint inkább a ritkább áruk, nyersanyagok beszerzőhelyéül szolgált, annál is inkább, mert a vonzott települések közül kettő jelentős oppidum volt: a Duna partján fekvő Báta és a főútvonalon fekvő Bátaszék inkább közvetítője, mint közvetlen fogyasztója lehetett a pécsi áruknak. Nagykanizsa és vonzáskörzete Kanizsa tiszta vonzáskörzete a Somogy megye 174 településében élő csaknem 90 000 lakosra és Zala megye 83 településének 32 500 főnyi népességére terjedt ki. Tiszta vonzásterületének népességszámát tekintve a piacközpontok országos rangsorában a 7., egész vonzásterületét tekintve pedig a 13. helyen állt. Tiszta körzetében az egy főre jutó szántóterület átlagos nagysága 2,2 hold, a legelő-rét területe 1,3 hold, az erdőé 1,8, a szőlőterülete pedig 0,1 hold volt. Az egy hold földre jutó földjövedelem átlagos összege 2,3 forint, azaz a körzetben globálisan gabonában jelentős felesleg termett, és az állattenyésztés adottságai is kedvezők voltak, a bortermelés kielégítő, és fában is jól ellátott vidék volt. A gabonafelesleg termelése elsősorban a körzet Somogy megyére eső részérejellemző: itt az egy főre jutó szántóterület 2,4 hold volt, míg a Zala megyei részen csupán 1,5 hold, az utóbbiban azonban a bortermelés jelentősebb, mert az egy főre jutó szőlőterület nagysága 0,2 hold volt, szemben a Somogy megyei rész 0,1 holdas átlagával. Mind a tiszta körzet nagysága, mind a mezőgazdasági termelésnek a föld nagyságából és megoszlásából kirajzolódó képe megfelel Fényes Eleknek a két megyéről, illetve Kanizsáról adott jellemzésével.10 Fényes szerint Zala megye fő kiviteli cikke a bor és sertés, gabonában viszont behozatalra szorult, és a hiányt Somogy megyéből és a veszprémi piacról pótolták. Somogy megye leírásában viszont utalt a Zala megyében és Veszprémben eladott rozsra, amelyet általában a kanizsai, veszprémi és keszthelyi vásárokon értékesítettek, míg a marhákat elsősorban Kanizsán adták el. Kanizsáról Fényes a következő jellemzést adta: „Legelső (ti. a megyében), s országunkban is nevezetes kereskedőváros..., hol évenként több mint 600 000 mérő gabona adatik el, s ezen kívül szarvasmarhával és sertéssel fölötte fontos átmeneti kereskedést folytat, valamint gyári és kézmüi kellékekkeli kereskedése is egész élénk... Pest és Horvátország, ismét Bécs és Szlavónia, Bosnyákországok között feküdvén, kereskedése nagy fontosságú: sertés-, marha-, gabonavásárjai felette népesek, s a törökországi sertések, ökrök mind itt mennek keresztül, ezenkívül csaknem egész Somogy vármegye innen veszi a gyári és gyarmati portékákat."11 Péccsel ellentétben Kanizsa elsősorban mint a mezőgazdasági termények és állatok kiemelkedően forgalmas piaca és ennek folyományaként az importált iparcikkek és nyersanyagok elosztó központja tudta vonzását ilyen nagy területre kiterjeszteni. Kézművesipara jelentéktelen s átlagosan differenciált volt: a csaknem hatezer lakosú városban mindössze 170 kézműves 36 mesterséget űzött, közülük csak 34 mester dolgozott egy-egy legénnyel (és egy ács három legénnyel). A ritkábban előforduló mesterségeket mindössze egy-egy legényt alkalmazó posztókészítő és egy, szintén egy legénnyel dolgozó üstműves űzte. A tiszta körzet, különösen annak Somogy megyei része, a kézművesipar és -kereskedés szempontjából a központnál relatíve fejlettebb volt: itt ezer főre 6 kézműves jutott, ami megfe-10 FÉNYES 1836-1840.1. 199-241., 466-532. p. 11 Uo. I. 456., 475. p.
