Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
A mezőváros problematikája
A kézművesek növekvő arányát tükrözi Lippa példája. Az 1514. évi elöljáróság tagjainak egyharmada iparosokból és kereskedőkből állt (1 ötvös, 1 nyerges, 1 kalmár, 1 olajütő). Az 1520. évinek már a fele iparosokból került ki: 2 kovács - az egyik a bíró -, 1 kalmár, 1 ötvös, 1 olajütő, 1 szabó foglalt helyet az esküdtek között. 1525-ben 5 iparosnév szerepel: 1 kovács, 1 szíjgyártó, 1 szabó, 1 csiszár és 1 kalmár.61 Gyakran a bírói székben is iparos ült. Sárváron 1405-ben szabó, Bolondócon 1411-ben ötvös, Miskolcon 1458-ban kovács, 1503-ban szabó volt a bíró.62 Szabó Péterről, Debrecen 1477. évi bírájáról más oklevelek adataival bizonyítható, hogy valóban e mesterséget űzte. Ugyanitt 1524 és 1527 között Szűcs László ült a bírói székben.63 Tata bírája 1490-ben Kalmár Balázs, Gyuláé 1492-93-ban Ötvös Miklós, Nagymihályé 1506-ban Faber Tamás volt.54 Désen 1508-ban mészáros, Ruszton 1518-ban nyíró, Lippán 1520-ban kalmár, Körösön ugyanebben az évben nyereggyártó foglalkozásnév viselőjével találkozunk a bírói tisztségben.65 Mint látjuk, azon csekély számú mezővárosban, ahol a bírák és esküdtek neve ismeretes, a kézműves-kereskedő réteg aránya a városok vezetésében 25-60% között mozgott, míg az iparosok és kereskedők átlagos aránya a mezővárosi népességben kb. 25% volt. A kézműves elem arányát messze meghaladó szerepe a mezővárosok vezetésében a kézműipar jelentőségét bizonyítja. A hatalom tehát a mezővárosi polgárok szűk vagyonos csoportjának kezében volt. Hogy milyen féltékenyen őrizték uralmukat, s miként éltek vele, arról legvilágosabban Vágbeszterce mezőváros lakóinak földesurukkal kötött szerződése tanúskodik.66 Az 1506. évi tűzvész pusztítása után a polgárok az alábbi megállapodást terjesztették jóváhagyásra földesuruk elé: a városhoz tartozó 52 telket örökjogon 52 vagyonosabb (potiores) polgár házához csatolják, s e házak a jövőben csak a telkekkel együtt idegeníthetők el. (A potiores polgárok házai feltehetően egy utcában vagy egymás mellett álltak, mert a kijelölésben határpontként két házat-Wasal kovács és Boldizsár kereskedő házát - jelölik meg.) Ennek az 52 háznak a tulajdonosai között osztják fel az adót, s mint egyedüli adófizetőket őket illeti minden jog. így a város vezetői is csak közülük kerülhetnek ki, csak ők vehetnek részt a város gyűlésében vagy tanácsában, s a döntés joga egyedül őket illeti meg.67 Politikai jogaikat gazdasági előnyök szerzésére is felhasználták. A bor- és sörmérés az adófizető polgárok monopóliuma volt. A városi jövedelmek egyharmadát arra a célra tartalékolták, hogy a polgárok üzleti céljaikra kölcsönt vehessenek fel. Amint látjuk, Vágbesztercén a város vezető rétege nem is igyekezett hatalmát a commitnitas és universitas választójogáról szóló hangzatos szólamokkal kendőzni, hanem nyíltan kifejezte, hogy a város vezetése, a hatalom őket, az adófizető polgárokat illeti meg. A városi szegény rétegeknek, azaz a csupán kerttel rendelkezőknek (ortidani) és a zselléreknek (inqidlini) semmiféle politikai joguk nem volt, s teljesen ki voltak szolgáltatva a teljes jogú mezővárosi polgárok hatalmának. 61 Dl. 38 454, 39 462,38 467. 62 Dl. 6656. WENZEL 1987. 145. p.; SZENDREI 1890. III. 89., II. 64. p. 63 SZŰCS I. 1871.1. 91., 124., 99-100. p. 64 Dl. 19 678,37 682,86 048. 65 A római szent birodalmi Széki gróf Teleki család oklevéltára. 1895. II. 307-308. p.; Dl. 37 007, 38 462, 33 847. 66 LUKINICH 1937-43.1. 470-477. p. 67 Lásd a 17. sz. jegyzetet.
