Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)

A mezőváros problematikája

Az 1561. évi urbárium már nem is nevezi Békést és Simándot oppidumnak. Békést ekkor már több ajándék terhelte, de lakói mentesültek a szántás és kaszálás alól. A simándiakat viszont már csak egy összegben fizetett adójuk és a disznótized alól élvezett mentességük különböztette meg a falvak lakóitól. A század elején még jelentősebb kiváltságokat és kedvezményeket élvező mezővárosi polgárok helyzete (akiket egyébként e kor forrásai is polgároknak titulálnak) a század közepére alig különbözött a jobbágyokétól.91 Békés és Simánd tehát e korban erősen háttérbe szorult a sokkal kedvezőbb feltételek között nyilván gyorsabban és szerencsésebben fejlődő Gyula mögött, mely ekkor már stratégiailag és gazdaságilag egyaránt elsőrendű fontos központjává vált a Tiszántúl török fennhatóság alá nem tartozó részének. De sem Gyula domináló szerepe, sem a lakosság jogi helyzetének süllyedése nem tudta végeredményben visszavetni a két oppidum fejlődését. A lakosság nagy száma, a kézműipar és kereskedelem fellendülése a mezőgazdasági termelésen belül mutatkozó munkamegosztás - a mezővárosi fejlődés ismert, jellegzetes vonásai - arra utalnak, hogy a két mezőváros polgárai, jogi helyzetük és adóterheik azonossága ellenére, a kedvezőtlenebb körülmények között is ki tudtak emelkedni a jobbágyok közül. Agrártörténeti Szemle, 1967/3—4. 432^156. p. 90 MOLU. etC. 68/37. 91 A békésiek sokat szenvedtek a török elöl elmenekült, városukba betelepült nemesektől. A királyi biztosok 1564. évi jelentéséből tudjuk, hogy ezek száma elég jelentős volt, a szántókat, réteket és erdőket a polgárokkal egyenlő jogon használták, de adót nem fizettek utánuk, és sokat zaklatták a polgárokat, akik nyíltan megmondták, hogy nem tudnak velük kijönni. A biztosok egyébként javasolták e nemesek, valamint az uradalomban élő többi adómentességet élvezők megadóztatását (VERESS E. 1938. 388. p.).