Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
A mezőváros problematikája
Az uradalom falvaiban főleg búzát (elsősorban őszit), kisebb mértékben árpát jelentéktelen mennyiségű zabot és rozsot, valamint kölest termeltek. (A mezővárosi kölestermés nagyságát nem ismerjük, mert ez után nem adtak kilencedet.) Szőlőműveléssel csak a mesztiek foglalkoztak: az uradalom többi tartozékaiból csupán 15 simándi polgár és néhány Puskin és Vadászon élő jobbágy borterméséről tudunk.83 A tavaszi gabona a falvakban az átlagos termés 11%-át, Békésen 16, Simándon pedig 14%-át tette ki - a két mezővárosban tehát a tavasziak aránya valamelyest meghaladja a falusi átlagot. Nem mutatkozik nagy eltérés az egy háztartásra eső terménymennyiségben sem: a falvakban 44, Békésen 40, Simándon 50 köböl körül mozgott az egy-egy háztartás által termelt gabona átlagos mennyisége. Hasonlóképpen alakult a háztartások terméshozam szerinti tagolódása is. Az/, grafikon bal oldala az egyes terméshozam szerinti kategóriába tartozó falusi, a jobb oldal pedig a mezővárosi háztartások számát mutatja. A mezővárosokban tehát nagyobb volt az 50 köblön (kb. 32 mázsán) aluli terméshozamot elérő gazdaságok száma, mint a falvakban, de ugyanakkor, főleg Békésen, kevesebb volt a minimális 10 köblön alul termelő háztartás is. Minthogy pontos átszámolási kulcs hiányában az egyes terméshozam szerinti kategóriák megoszlása legfeljebb a kevesebb vagy több terméssel rendelkezők arányát s nem a valóságos termékmennyiség megoszlását tükrözi, félrevezető lenne annak kiszámítása, hogy mely kategóriákban számolhatunk nagyobb mennyiségű áruba bocsátható terménnyel. Az azonban kétségtelen, hogy a két mezővárosban, elsősorban Békésen, a kisebb terméshozamú gazdaságok aránya erősen meghaladta a falusi átlagot; s ez arra vall, hogy a mezővárosokban a rendszeresen árutermelő gazdaságok száma kisebb lehetett, mint a falvakban.84 Nyilván kedvezőtlen földrajzi tényezőknek is tulajdonítható, hogy Simánd és főleg Békés életében a szántógazdálkodás alárendelt szerepet játszott, s célja inkább a saját szükséglet fedezése, mint a piaci értékesítés lehetett. (Egyébként a 15-16. századi mezővárosokban - néhány kimondottan gabonatermelő oppidum kivételével - általában ugyanezt a jelenséget tapasztalhatjuk.85 Figyelembe véve a földművességgel nem foglalkozók nagy arányát, Békésen a gabonatermelés még a helyi szükséglet kielégítésére sem lehetett elegendő. Nagyobb arányú gabonafelesleget csak néhány, főleg búzatermelő faluban: Bánhegyesen, Gyürőn, Kondoroson, Eperjesen és Berényben (Mezőberény) termelhettek, ahol az egy háztartásra eső átlagos terménymennyiség 70-90 köböl között mozgott, s a szántógazdálkodással foglalkozók 66-76%-ának 50 köblön felüli termése volt, de nem ritka a 200, sőt 300 köblön felüli termés sem. Búzájuk - e falvakban az ősziek aránya 10% alatt maradt - nyilván nagy kelendőségnek örvendhetett a mezővárosokban és az uradalom más, földmüvelésre kevésbé alkalmas vidékein. Feltehetőleg Gyula is gabona és egyéb élelmiszer behozatalára szorult. 1559-ben ugyanis azt panaszolják a királynak, hogy egy jogtalanul felállított vám miatt a Gyulára élelmet szállí-83 MOL Regesta decimarum. Zaránd megye 1562/3. 84 Egy ötven köblöt, azaz kb. 32 mázsát termelő háztartásban a kilenced és tized, valamint a vetőmag levonása után (3,5-szörös terméshozamot véve alapul) a család évi fogyasztására kb. 16 mázsa gabona maradna. Öttagú családdal számolva egy főre kb. 3-3,2 mázsa jutna, ami Perjés Géza számításai szerint nagyjából éppen fedezné egy személy évi kenyér- és tésztaszükségletét, tehát csak ennél nagyobb termésű háztartásoknál számolhatunk áruba bocsátható felesleggel (PERJÉS: 1963. 43-47. p.). Perjés adatai annál is reálisabbnak tűnnek, mert Gyulán 1561-ben 122 rab 61 napi élelmezésére 93 köböl gabonát fordítottak, tehát egy személyre napi 0,8 kg-ot, ami évi 3 mázsásnak felel meg (VERESS E. 1938. 352. p.) 85 BÁCSKAI 1965. 84. p.
