Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
A mezőváros problematikája
várott, ilyenkor nyilván nem feledkezett meg saját üzleti érdekeiről sem.32 A mezővárosok borkínálata még egy nagyarányú kereskedelem ellenére is kevésnek bizonyult, s az udvarbíró több ízben kénytelen volt Szegedre, Mesztre, Feltótra küldeni borért. A töredékes adatok alapján tehát Gyulát korának egyik legjelentősebb állattenyésztő-kereskedő oppidumának tekinthetjük. Mezővárosi viszonylatban fejlett és differenciált kézműipara önmagában is széles körzet falusi vásárlóinak igényeit elégítette ki, az állataikat távoli vidékeken árusító kereskedők pedig a külföldi és a magyar városi ipar finomabb, ritkább, a mezővárosokban általában nem gyártott portékáit is beszerezték. Ily módon Gyula elég nagy terület ipari-kereskedelmi központjává vált, hiszen a legközelebbi nagyobb városok, Szeged és Nagyvárad mintegy 100 km távolságra feküdtek. Gyula gyors ütemű fejlődését számos kedvező tényező segítette elő. A város a Budáról Lippa felé vezető út fontos csomópontja volt, s már egy 1384-ben kelt oklevél is említi vásárát, melynek forgalmát feltehetően növelte a IX. Bonifác pápa által 1398-ban engedélyezett 100 napi bűnbocsánat a gyulai plébániatemplom látogatói és támogatói számára.33 A város életében jelentős fordulatot hozott, hogy amikor a 14. század végén az uradalom a Losoncziak kezére került, a földesúr nem a megyegyűlések székhelyéül szolgáló Békést, hanem Gyulát választotta rezidenciájául. A későbbi földesurak, a Maróti család tagjai is gyakran időztek itt, s ennek meghatározó szerepe lehetett abban, hogy a nagyjából azonos adottságok között fejlődő három oppidum közül Gyula a legjelentősebbé emelkedett. A 16. század elején az adókat és szolgáltatásokat illetően a három mezőváros nagyjából egyenlő elbírálás alá esett, s elsősorban robotmentességük jelezte a jobbágyokénál kedvezőbb helyzetüket. Igaz, hogy a falvak többségét is csak mérsékelt robot terhelte, mert a vár körüli és az allódiumban szükséges munkákat 4 falu34 jobbágyai végezték, akik ennek fejében mentesültek a census fizetése alól. A többi jobbágy évi két nap kaszálással és egynapi aratással és behordassál tartozott a földesúrnak. Ezenkívül fizették a censust, a kilencedet, disznaik után a tizedet, ajándék fejében pedig évente egy szekér fát, három ünnepen pedig egy-egy kenyeret és csirkét adtak az őrgrófnak. A mezővárosok lakói mentesültek a robot alól, csupán az itt élő zselléreknek kellett egy napot aratniuk, és a gyulai zsellérek ezenkívül tartoztak kicsépelni az aliódiumban termett gabonát tizedrész fejében. A polgárok disznaik után nem adóztak, s fát is csupán akkor kellett szállítaniuk, ha a falvakból beszedett mennyiség nem fedezte a vár szükségletét. A mezővárosiak közül a gyulaiakat terhelte a legtöbb szolgálat: nekik kellett a várba szállított borokat a szekerekről a pincébe hordaniuk (s kiváltságlevelük értelmében a fa behordása is őket terhelte), s az őrség élelmezéséhez szükséges állatokat is a gyulai mészárosok vágták le. A simándiak edényekkel és kályhacsempékkel látták el a várat, ami a fazekasiparnak a foglalkozásnevek alapján kimutatottnál nagyobb arányait sejteti.35 Az adóterheket tekintve tehát a három oppidum mentességei nagyjából azonosak voltak, sőt e téren Békés élvezte a legtöbb, Gyula pedig a legkevesebb kedvezményt. Viszont a legszabadabb helyzetben a gyulai polgárok lehettek, mert jogaikat és önkormányzati szerveik műkő* 32 Uo. 10 672. doboz. Br. Lit. 1040/1, 10 673 doboz. Br. Lit. 1 127/50, Dl. 38 030. Oláh János tevékenységere vonatkozóan számos adat található a számadáskönyvekben. 33 KARÁCSONYI 1896.1. 247. p.; A zichi és vásonkeöigrófZichy-családidősb ágának okmánytára. 1872-1931. IV. 239. p.; VERESS E. 1938. 3. p. 34 A Szélhalmon, Turgonyban, Izsákon és Felszeren lakó 50 jobbágy. MOL Filmtár. BA. 8611. doboz. Br. Lit. 1055/19.; Fényképmásolatok. Br. Lit. 1056/31. 35 MOL Fényképmásolatok. Br. Lit. 1056/31.
