Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
A mezőváros problematikája
A névanyag elemzése alapján tehát 44 jövevénnyel (új háztartással) számolhatunk, ami az adófizetők számának 16%-os növekedését jelenti. Békés és Simánd hasonló módszerrel vizsgált névanyaga a két évben sokkal jelentéktelenebb eltérést mutatott: a Gyulánál alkalmazott kritériumok alapján mindkét városban csupán l-l újonnan betelepülttel számolhatunk 1527-ben. Az adózó háztartások számának megállapítását azért tartottam fontosnak, mert a népesség nagyobb koncentrálódása a mezővárosok fejlődésének egyik fontos jellemvonása. A gyulai uradalom mezővárosaiban a 16. század elején a következőképp alakult az adózók száma: 1525 1527 Gyula (310) 364 Békés 109 112 Simánd 122 125 A 16. század elején a mezővárosokban átlag 80-100 adózó háztartással számolhatunk, tehát Gyula korának egyik legnagyobb népességű oppiduma lehetett, de Békés és Simánd is a jelentősek közé sorolható. S ne feledjük, hogy forrásunk adatai csak a mezővárosi lakosság egy részére, a Brandenburgi Györgynek censust fizetőkre vonatkoznak. De Gyula és Békés egy része más földesúr birtokában volt, s az itt lakó polgárok száma a dikajegyzékben feltüntetett portaszámarány alapján az őrgróf fennhatósága alá tartozók számának mintegy 10%-ára becsülhető.18 Nem ismerjük a zsellérek számát sem, noha éppen az oppidumokban élhettek nagy számban, ha a földesúr szükségesnek találta, hogy külön szabályozza a mezővárosi zsellérek terheit.19 A mezővárosi zsellérekről fennmaradt igen kevés adat alapján arra következtethetünk, hogy a 15. század végén, a 16. század elején a mezővárosi lakosságnak mintegy 25-30%-a zsellérsorban élt.20 Feltehetően hasonló aránnyal számolhatunk az uradalom mezővárosaiban is. Mindezt mérlegelve, az adófizetők száma legalább 25-30%-kal magasabb lehetett a censusjegyzékből kimutatottnál, s így Gyula lélekszáma aligha maradhatott el a kisebb magyar városok Szűcs Jenő által 2500-3000-re becsült lélekszáma mögött.21 Szándékosan tartózkodtam attól, hogy a háztartások számából következtessek a mezővárosok lélekszámára. Nem csak azért, mert a források nem adnak teljes képet a mezővárosi adózók összességéről. Inkább az a meggondolás vezetett, hogy a közösen gazdálkodó családtagok váltakozó (vagy együttes) szereplése az adófizetők között azt sejteti, hogy a közösen gazdálkodó nagycsaládok száma nagyobb lehetett az eddig feltételezettnél, s ezért az e korra általában alkalmazott ötszörös szorzószám nem tűnik reálisnak. Mivel forrásunk nem teszi lehetővé sem az egy háztartásban élők számának, sem a nagy és kis családok arányának megállapítását, le kellett mondanom a lélekszám felbecsüléséről, abban a reményben, hogy a valóban megbízható szorzószám kérdését a 16. századi forrásanyag további vizsgálata meg fogja oldani.22 n BÁCSKAI 1965.28. p. 18 Az 1526. évi dikaösszeírás szerint az őrgrófnak Gyulán 123 portája volt, ezenkívül a városban a Szt. Móric és a Szegény utcában 12 portát írtak össze (MOL Fényképmásolatok. Br. Lit. 1056/30). A Szegény utca egy 1511. évi oklevél szerint, a dikajegyzékben nem szereplő Palotahellyel együtt a gyulai plébániához tartozott (Dl. 37 884). Békésen az őrgrófnak 54 portája volt, a békési Bajvívón és Hosszúasszón újabb 5 portát írtak össze. 19 MOL Fényképmásolatok. Br. Lit. 1056/31. A mezővárosi zsellérek kötelezettségeiről lásd később. 20 BÁCSKAI 1965. 114-115. p. 21 SZŰCS J. 1955.44. p. 22 A névelemzés alapján mintegy 10-15%-ra becsülhető a nagycsaládok száma. A nagy- és kiscsaládok arányáról lásd VERESS É. 1958. 379^127. p.
