Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
V. A Weiss Manfréd-gyár a háborúban - 2. Háborús munkaviszonyok
298 V. A Weiss Manfréd-gyár a háborúban az adatok nem tükrözik a napi 10-16 órát dolgozó 13-16 éves lányok és fiúk iszonyatos erőfeszítését, az esetenként 36 órás folyamatos munkát, a halálos baleseteket, a védő- berendezések hiányát, a személyszállítás teljes csődbejutását, a késések miatti bírságokat, a kecskeól lakásokat, az iszapos kutakat, az utcák bűzét, az 1915-ös himlőjárványt és a 1916-os kolerajárványt.67 A gyári munkásság létszámának felfutásával párhuzamosan mintegy 1200 főre emelkedett a tisztviselők száma. A tisztviselők életszínvonala a munkásokéval összehasonlítva általában jelentősebben romlott. A csepeli adatok azt mutatják, hogy a tisztviselők életszínvonalának alakulása nem különbözött lényegesen a munkásokétól, és ahhoz hasonlóan kismértékben elmaradt az országos átlagtól. A hivatalnoki kar különösen a besorolási rendszert sérelmezte, miután nagy részük napidíjasként, jobb esetben heti díjasként dolgozott, s így nem részesülhetett a havidíjasoknak juttatott pótlékokból. Csak 1917 nyarán sikerült elérni, hogy a napidíjasokat egységesen heti díjasokká, az utóbbiakat pedig havidíjasokká nyilvánítsák. Ez az átsorolás azonban gyakran fizetéscsökkentéssel járt. Másik sérelmüket, amely szerint napi 10 órás munkaidejükön túl végzett munkájukra semmiféle díjazást nem kaptak, egyáltalán nem orvosolták. (32. és 33. táblázat) 32. táblázat Havidíjas tisztviselők és művezetők reáljövedelmének alakulása 1914-1918 (1914=100) beosztás 1914 1915 1916 1917 1918 vezető tisztviselő 100 68 66 49 35 kiemelt tisztviselő 100 66 63 56 43 beosztott tisztviselő 100 70 70 58 43 művezető 100 67 66 52 38 magántisztviselők általában 100 73 57 45 41 Forrás: CSM Munkásiroda, Szterényi-Ladányi 1933. 222. p. (a felhasznált árindexet lásd ugyanott) A katonai hatáskör formálisan ugyan nem terjedt ki a tisztviselőkre, gyakorlatilag azonban ők is katonai fegyelem alatt álltak, s ez a jelentős létszámemelkedéssel együtt korábbi pozíciójuk elveszítéséhez vezetett. Helyzetük romlása és kiszolgáltatottságuk 67 Csepeli 1934. 9. p; Proletár, 1919. január 4; A munka, 1917. 1; Perényi 1934. 39. p; MNL OL К 26 A Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye közigazgatási bizottságának 1915. 11. félévi és 1916. I. félévi jelentései a miniszterelnöknek.
