Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában - 4. Az 1899. évi 49. törvénycikk. Visszalépés
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában 71 befektetendő töke nagyságát, az évi termelés megközelítő értékét, ehhez mellékelni kellett az alkalmazandó eljárások rövid leírását és azoknak a berendezési tárgyaknak a jegyzékét, amelyeket előreláthatóan nem lehet belföldön beszerezni. Már üzembe helyezett gyáraknál az előbbieken kívül mellékelni kellett a gyártelep műszaki rajzait 1:50 méretarányban, a berendezési tárgyak méretarányos feltüntetésével. Az előzetesen biztosított kedvezményeket csak akkor engedélyezték véglegesen, ha az adott vállalkozó az építkezést egy éven belül befejezte, és az üzembe helyezésre további két éven belül sor került. A végleges engedélyezést megelőzte az illetékes kerületi iparfelügyelő helyszíni vizsgálata, amely kiterjedt az alkalmazott tisztviselők és munkások számára, a kazánok számára és tüzfelületére, a motorok számára és teljesítményére, a berendezési tárgyakra, különös tekintettel azok származási helyére (belföld vagy külföld), az összes előállított termékre, különösen természetesen a kedvezményben részesíthetőkre. A külföldön beszerzett berendezéseknél az iparfelügyelő feladata volt, hogy állást foglaljon a hazai beszerzési lehetőségekkel kapcsolatban. Fontos szempont volt annak eldöntése, hogy az ipartelep berendezése megfelel-e az iparegészségügyi és munkavédelmi követelményeknek. Az iparfelügyelők kötelesek voltak a kedvezményezett gyárakat évente legalább egyszer megvizsgálni, s erről jelentést tenni a pénzügyminiszternek. A kedvezmény meghosszabbítását szintén kérvényezni kellett, mégpedig a lejáró kedvezmény utolsó évében, mellékelve az iparvállalat utolsó háromévi vagyonmérlegét, nyereség- és veszteségszámláit. A törvény egyik legfőbb - igaz meglehetősen sovány - érdeme, hogy meghatározta a gyár és a mezőgazdasági szeszfőzde fogalmát. Eszerint gyárnak tekintendők „azok az ipartelepek, amelyeken legalább 20 munkás foglalkoztatása mellett, zárt helyiségben, rendszerint gépek igénybevételével és munkamegosztással iparcikkeket állítanak elő vagy dolgoznak föl, és amelyeken alkalmazott munkások a munkamegosztás, valamint az ipartelep vezetéséhez szükséges magasabb képzettség folytán rendszerint huzamosabb alkalmazás mellett sem sajátíthatják el azon ismereteket, amelyek őket hasonne- mü ipartelepek vezetésére képesítik”. A mezőgazdasági szeszfőzdéknél követelmény volt, hogy nagyrészt a mezőgazdaság terményeiből nyerjék a szükséges anyagokat, és a melléktermékeket is a mezőgazdaságnak szolgáltassák vissza. A napi termelésük nem haladhatta meg a 7 hektolitert, illetve a hektáronkénti 3 litert. Évi termelésük nem lehetett több 1680 hektoliternél. Az ipari fejlettség adott szintjén elfogadhatónak tarthatjuk a gyár fenti definícióját, különösen jelentős - a kissé nehézkes megfogalmazás ellenére - a munkamegosztás figyelembevétele.174 Mint láttuk, a törvény alapvetően más körülmények között keletkezett, mint elődje. Kompromisszum született, amelyen belül a kormány nagyobb engedményeket tett az 174 1899. évi 49. törvénycikk 1900.
