Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában - 4. Az 1899. évi 49. törvénycikk. Visszalépés
i. Állami ipartámogatás a dualizmus korában 65 A temesvári kamara átfogó koncepciót terjesztett a miniszter elé: „Az alkotásra váró új törvény rendelkezéseinél [...] ne vezéreljen bennünket, hogy ez úton okvetlenül vagy túlnyomórészt új iparunk mai állásához viszonyítva szinte exotikusnak mondható gyári szakmák keletkezzenek, hanem igenis nézzünk jól körül a nálunk bőségesen, avagy nagyobbszerübb vállalatok által már képviselt különféle iparágak közt és válasszuk ki jelzett célból mindazokat is, amelyek már ez idő szerint sok ezer embernek adnak biztos kenyeret és bárha küzdelem teljes létet folytatnak, életképességük épp e küzdelem tartamán nyert fényes beigazolást. Ha ily iparágak a külverseny árszorító versenyével szemben a védelem bizonyos neme alakjában új erőforráshoz juthatnak, a most élet-halálharcot vívó gyárvállalatok szilárd támpontot nyernek a továbbfejlődéshez és még sokkal nagyobb számú és jobban fizetett munkást fognak alkalmazni. Életképes vállalatnál a termelési költségeknek bármily csekély apadása manapság - midőn az árverseny annyira kiélesedett, hogy akárhány fogyasztási piacnak megtartása vagy elveszítésének kérdése hihetetlenül csekély árkülönbség körül forog - nagy fontosságú mozzanat.” A kamara joggal kifogásolta a kedvezményben részesíthető iparágak korábbi taxatív, azaz név szerinti felsorolását, ami pusztán a kormány kezét kötheti meg, ehelyett egyes iparágak kiemelését javasolta. A felterjesztés kitért a kisipar kérdésére is, amelynek megoldását maga is szükségesnek tartotta, de „ez egyedül az illető termelési ágak versenyképessé tételével érhető el [...] Az osztrák gyárak vevőkörét csakis hasonló kaliberű magyar gyárak hódíthatják vissza. Egy magyar cipőgyár versenye semmiképp sem kellemetlenebb a cipészre, mint az osztrák [...] A ruházati cikkek fejében évente kiözönlő milliók a kisipar útján sohasem lesznek visszahozhatok.” A kedvezményeket 15 évre meg kell adni minden, akár a belső fogyasztás, akár a külkereskedelem szempontjából fontos, a technika megfelelő szintjén álló, versenyképes nagyüzemi iparvállalat, létesítése vagy jelentős bővítése esetén. A szegedi kamara felterjesztése különösen a vidéki ipar problémáival foglalkozott. Egy a kamara kebelében tárgyalt, de végül elvetett javaslat szerint csak a Budapesttől legalább 50-70 kilométerre lévő gyáraknak kellene a kedvezményt megadni. Javasolták azonban a taxatív felsorolás bővítését és esetleges mellőzését (iparfejlesztési vagy kiviteli célokból), a Magyarországon nem termelt gépek vámmentes behozatalát, kedvezményes szállítási díjtételeket a nyersanyagokra és a fűtési anyagokra és 5 milliós pénzügyi alap létrehozását. A pécsi kamara reménytelennek tartotta új iparágak meghonosítását, és a nagyipar versenyének visszaszorítására javasolta, hogy csak a kivitelre dolgozó üzemek kapjanak kedvezményeket. A debreceni kamara szintén a kisipar támogatását tartotta fontosnak, a gyáripar számára elégségesnek ítélte az 1890. évi 13. törvénycikk által