Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában - 3. Rövid kitérő. A kiegyezési válság
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában 53 nem mellékes, hogy a Monarchia és azon belül Magyarország mezőgazdaságát, vagy iparát kívánja-e támogatni. A sajátos monarchiabeli szabályozás ugyanakkor továbbélezte ezeket az ellentéteket. Ráadásul a tízévenkénti gazdasági kiegyezés — ami többek között éppen a vámok kérdését volt hivatott szabályozni - időben nem esett egybe a külföldi államokkal kötött kereskedelmi szerződésekkel. Elvben tehát ez az aszinkron eleve korlátozhatta a közös kormányzat cselekvési szabadságát a kereskedelmi szerződések megkötésénél, s ugyanakkor a fennálló kereskedelmi szerződések is behatárolták a kiegyezési alku lehetőségét. Az agrárius-merkantil ellentétek kiéleződésében természetesen nem pusztán a vámkérdés játszott meghatározó szerepet, de mindenképpen egyik lényeges síkját alkotta annak. Hiszen az úgynevezett inkompatibilitásnak, összeférhetetlenségnek, amelynek alapján az agráriusoknak sikerült a századforduló után a nagyipar amúgy sem sok országgyűlési képviselője közül néhányat a parlamentből kiszorítani, aligha volt köze a vámokhoz. (Erről egyébként a Weiss testvérek kapcsán még részletesebben szó lesz.) Egyértelműen vámkérdésnek foghatjuk fel az őrlési forgalom körüli rendkívül éles vitákat. Az őrlési forgalom lehetővé tette az exportra szánt liszthez szükséges gabona vámmentes behozatalát. Ez nemcsak a hazai gabonaárak leszorításához járult hozzá, hanem legalább ennyire és részben éppen ennek következtében a hazai malomipar rendkívül erőteljes fejlődéséhez is. Az agráriusok tehát az őrlési forgalom eltörlésével érték el egyik legdöntőbb sikerüket a századfordulón. A protekcionizmus térnyerése a világgazdaságban a belső ellentéteket is rendkívül kiélezte, s nagymértékben hozzájárult az agráriusok jelentős előretöréséhez, térnyeréséhez. A dualizmuskori pártstruktúra alapvetően nem a merkantil-agrárius, vagyis tisztán gazdasági erővonalak mentén szerveződött. A politikai és gazdasági erővonalak keresztezték egymást, s csak nagyon komoly fenntartásokkal lehet a századfordulón a kormánypártot a merkantilizmussal, az ellenzéket pedig az agrárizmussal azonosítani. Inkább arról van szó, hogy a kormánypártban s így a kormánypolitikában valamivel határozottabban érvényesültek a liberális merkantilizmus eszméi.128 A világgazdasági változások, illetve a legalábbis részben ennek függvényeként kiéleződő agrárius-merkantil ellentétek hatására a kilencvenes években a birodalom mindkét felében felerősödtek azok a vélemények, amelyek országuk szempontjából károsnak ítélték a gazdasági kiegyezés megújítását. A legkülönbözőbb számítások láttak napvilágot, amelyek Lajtán innen és túl egyaránt a vámközösség átkos voltát kívánták bizonyítani. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara is nyilvánosságra hozta saját számításait, amelyek szerint Magyarország a közös vámterület következtében 1893- ban 85 millió forint vámbevételtől esett el. A számítás komolytalanságát már az a tény is mutatja, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia összes vámbevétele az adott évben 128 így pl. Bánffy miniszterelnök megbuktatása és Széli Kálmán kinevezése - a pártviszonyok alapvető megváltozása nélkül is - agrárius sikerként könyvelhető el. Erről később részletesen szó lesz.
