Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában - 2. Az 1890. évi 13-14. törvénycikkek. Egységes koncepció
36 I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában A nyolcvanas évek végére az 1881. évi 44. törvénycikk viszont elvesztette korábbi jelentőségét, mivel nemcsak maga a törvény járt le 1895-ben, hanem az adható kedvezmények is csak addig terjedhettek. Ugyanakkor erősödött az ipartámogatás fokozásának követelése is. Ezt tükrözi a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 1889., valamint a pozsonyi kamara 1890. évi jelentése. Az új törvény előkészítése során a miskolci kamara 1889 októberében javasolta a kereskedelemügyi miniszternek a kedvezményekben részesítendő iparágak bővítését. A javaslat tartalmazta a kedvezmények bővítését is: kövezet- és hídvámmentességet, a gyártelepeken álló munkásházak támogatását, az iparvágányok költségeit a kamatok biztosítása ellenében az államvasutak viseljék, a vasúti tarifakedvezményeket terjesszék ki az Ausztriából behozott berendezésekre is. Végül követelték, hogy az egyes kedvezmények odaítélése előtt hallgassák meg az illetékes kamara véleményét is.72 Baross a törvényjavaslat tervezetét 1889 augusztusában küldte meg a földművelésügyi és a pénzügyminiszternek, Szapáry Gyulának és Wekerle Sándornak. Wekerle 1889. szeptember 11-i átiratában reagált a tervezetre. Kiindulási pontként azon iparcikkek gyártásának támogatását javasolta, amelyek szükségletét Magyarország behozatal révén fedezte, bár adva voltak a hazai termelés előfeltételei. „Az 1881-i törvény hatása alatt létrejött, s ma fennálló gyáraknak nagy része nem erősödött meg annyira, hogy minden állami támogatást nélkülözhessen, az új iparvállalatok keletkezésének előmozdítására pedig ily nemű kedvezmények az eddigi tapasztalatok szerint igen jó hatással vannak, s [...] az elengedett adó évi összege viszonylag oly jelentéktelen, hogy a kedvezmények további biztositása pénzügyi szempontból aggálytalan.” Wekerle helyeselte, hogy az 1881. évi törvénnyel ellentétben az új törvény lejárta nincs időhöz kötve, sokallta azonban az egyes gyáraknak 30 évre adható kedvezmények időtartamát, és helyette 15 évet javasolt. Bár egyetértett azzal, hogy a már fennálló gyárakat is kedvezményben kell részesíteni, de véleménye szerint egyes iparágak megerősödése lehetővé tette, hogy pusztán a kedvezmények 15 éven felüli meghosz- szabbítása elégséges legyen s ez is csak abban az esetben, ha ezeknek a vállatoknak a létét és versenyképességét veszély fenyegetné. Baross ezeket a javaslatokat elfogadta.73 A földművelésügyi miniszter szeptember 20-i átiratában - Baross tervezetére válaszolva —javasolta saját területén a törvény jelentős kiszélesítését, elsősorban az élelmiszeripar egyes ágai javára. Szükségesnek tartotta a szállítási kedvezmények megadását a berendezéseken túlmenően a nyersanyagokra és késztermékekre is. Baross a kedvezményezendő iparágak javasolt kibővítését aggályosnak tartotta, ami valóban megváltoztatta volna a törvény egész jellegét. 72 MNLOL К 231 1890-1-5707/33651. 73 MNLOL K231 1890-1-5707/33651.
