Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
Szubjektív utószó egy harmincéves könyvhöz, avagy mi volt a fiókban
Utószó 329 te, én a magam ’68-asaimat. Hirtelen megállt, kimeredve kérdezte, ki küldött rá. Persze senki, de aztán megint kutatóként szembesültem azzal, hogy ez nem mánia, hanem maga a valóság, az üldözés, ügynökök siserahadát küldték rájuk. A Weiss Manfréd Müvek iratai közül fennmaradtak a tisztviselők borítékjai, amelyek révén nyomon lehetett követni előmenetelüket, fizetésük alakulását, 1911-től a munkásokra vonatkozó nyilvántartókönyvek, végül mintegy félezer munkakönyv. Még Csepelen dolgoztam, amikor a munkavállalói nyilvántartások feldolgozásához kirendeltek mellém egy profi számítógépest Simonyi Ernő személyében, mint kiderült, ő is rákóczis volt, közös emlékek, ismerősök, az egykori miniszterelnök, Simonyi- Semadam Sándor unokája, őrizte a nagypapa Horthy által aláírt kinevezését. Mint említettem, a nyilvántartások feldolgozásához Vári Istvánnal kezdtünk hozzá. Sokat dolgoztunk azon, hogy a mintavétel reprezentatív legyen, majd Simonyi vezényletével gépre vitték, rögzítették az adatokat. Ekkor már aspiráns voltam. Távozásom előtt még felajánlottam, ha szükség van rám, készséggel segítem volt osztályomat, kisebb ügyekben fordultak is hozzám, majd kiderült, a gyár történetét bemutató dokumentumkötet kiadásában vennék igénybe szolgálataimat. A kötetet közösen szerkesztettük (volna) Erzsiké utódjával, a BM Történeti Irattárának későbbi vezetőjével, Baczoni Gáborral, persze inkább ő. Rám hárultak természetesen az I. világháború végéig terjedő évek, de Gábor még rám tukmálta az 1918/19-es forradalmakat is, amihez - mint már többször említettem - nagyon nem íult a fogam. Ezt úgy próbáltam áthidalni, hogy belevettem a kötetbe Koncz János csepeli főjegyzőnek (ma már tér őrzi nevét) a Tanácsköztársaság helyi eseményeiről készült jelentését. Ez az 1919 decemberében megalakított Tanácsköztársaság Adatait Gyűjtő Országos Bizottság (TAGYOB) felkérésére készült, nagyon pontos, de - érthetően - nem bolsevik szellemű volt. Feltehetően senki nem olvasta el, még talán Baczoni sem, nyilván azóta sem, így a kötetben megjelent.11 Ezen tehát nem akadtak ki. Gábor viszont szóvá tette, hogy bevezető tanulmányomban elfelejtettem megemlíteni a kommunista párt helyi szervezetének 1918. decemberi megalapítását, ami Csepelen kőbe vésett tényként élt. Erről azonban csak a helyi fáma szólt, kérdeztem az intézeti szomszéd szobában a korszak kiváló szakértőjét, Hajdú Tibort, végignéztem az összes fellelhető iratot, a Vörös Újság összes számát, a helyi Proletárt, a csepeli és környéki szociáldemokrata párt- és szakszervezetek közlönyét, de nem leltem nyomát. Még Koncz főjegyző feljegyzésében is inkább az ellenkezőjének van nyoma, a csepelieknek nem kellettek a kommunisták. Hajdú úgy vélte, talán meg sem alakult a szervezet. 11 Iratok 1977.
