Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
Szubjektív utószó egy harmincéves könyvhöz, avagy mi volt a fiókban
Utószó 315 A kari gyűlés szervezői közül néhányan refesek (rendőri felügyelet alá helyezettek) lettek, Könczöl Csabát és Kovács Andrást, lehet, hogy másokat is, beidézték a „politikai” rendőrségre, még azt sem tudtuk, hogy állambiztonsági szolgálat a tisztességes elnevezésük. Kicsit megkésve Harasztit már le is tartóztatták. A kari KISZ VB tevékenységét átmenetileg felfüggesztették, a faliújságokat, sőt még a Kari Híradót is betiltották. A rendőrségi repressziók hatására — nem is volt más választásuk — többen visszavonultak, Bakos emlékezete szerint olyan (későbbi) barátaim, mint Kovács András, Könczöl Csaba vagy Demeter Judit. Bakos KISZ-titkári mandátuma is lejárt. Dénes szerint „ennek ellenére a diákmozgalom nem szűnt meg. Vezetőinek és tagjainak egy része újakkal kiegészülve a hátrányos helyzetű középiskolai tanulókat segítő, már korábban megalakított Studium Generáléba, a kisfalu- és tanyakutató, a cigánykutató, a munkásszállás-kutató csoportba és a tudományos diákkörökbe helyezte át tevékenysége súlypontját, s az Egyetemi Színpadbeliekkel és az Eötvös Klubbeliekkel együtt aktívan működött”. Apálynak azért nem nevezném, de a kari gyűlés előtti hatalmas lendület kifújt, demokratikus követeléseinkből nem lett semmi. így az ellenállás súlypontja eleinte szinte észrevétlenül, később már egyre látványosabban a Studium Generáléra helyeződött át. A kari KISZ vezetőséggel nem volt vitánk, a VB-nek, illetve a kari bizottságnak több tagja került ki a Studium oktatói, szervezői közül, idővel magam is; már kimondottan harmonikus volt a viszony, amikor Atkárit választották, választottuk titkárrá. A Studium erejét mozgalmi jellege adta, a részvétel valóban önkéntes volt, szombat délutánonként tanítottuk a hátrányos helyzetű középiskolásokat, akiknek felvételéről magunk döntöttünk. Volt, aki altruizmusától vezérelve vállalta ezt, volt, aki egyszerűen csak szeretett tanítani, és voltak sokan, akik az értelmes politizálás lehetőségét keresték nálunk. A maga módján az egyetem is elismerte munkánkat, tagokat delegálhattunk az egyetemi felvételi bizottságokba. Én abba a bizottságba kerültem, ahol Szabad György elnökölt. Gyakran az egyetemistákat használták postásként, ők hozták-vitték a „protekciós papírokat”, átvettem (egyet sem vittem), majd némi undorral nyújtottam nagyra becsült professzorom felé, aki felszólított, tépjem össze, nehogy az adott felvételiző kárára süljön el a baráti ajánlás.4 A Studium ugyan országos mozgalom volt, tudatosan kerestük is a kapcsolatot a többi egyetem, főiskola hasonló tanfolyamaival, de nem volt felső szerve. Néha beidéztek minket a KISZ KB-ba, de ennek semmi jelentősége nem volt. A Studium égisze alatt további mozgalmak nőttek ki, a hátrányos helyzet felszámolása érdekében született meg a „kollégiumi hálózat”, amelyben tanáraink, vagyis az egyetemisták egy része 4 A felvételi bizottságok tanár tagjai esetenként más bizottságok figyelmébe ajánlottak ott felvételizőket, ezeket a papírokat a bizottságok egyetemista tagjai juttatták el a címzetthez, pontosabban adták át az érintett bizottságban ülő másik egyetemistának.
