Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
V. A Weiss Manfréd-gyár a háborúban - 3. Weiss Manfréd a háborúban
306 V. A Weiss Manfréd-gyár a háborúban csapás, amelynél legalább az egyik fél ne Weiss-féle tölténnyel lőtt volna. Mindezek ellenére ez a szerep alapvetően más a világháború előtt és alatt. A köznapi gondolkodás a hadiiparban - helytől és időtől függetlenül - az egész társadalmat sújtó, értelmetlen, improduktív terhet lát. A valóságban azonban az ipari modernizálás időszakában éppen a hadipar válhatott a modernizáció egyik hajtóerejévé, ami — multiplikáló hatása révén is — pozitívan hat a többi iparág fejlődésére. Ilyen értelemben a csepeli gyárnak meghatározó szerepe volt a hazai ipar fejlődésében. A világháború kitörése után gyökeresen megváltozott a helyzet. A gyár további fejlődése kizárólagosan háborús célokat szolgált, még a megnövekedett békeszükséglet kielégítéséhez is többszörösen túlméretezetté vált. Más szóval ezek a bővítések már nem járultak hozzá a magyar ipar egészének fejlődéséhez. Ugyanakkor bármilyen előrelátó volt is Weiss Manfréd, a bekövetkező háború méretei és időtartama meghaladta a folyamatosan fejlesztett gyár lehetőségeit. A világháborús nagy ugrás a termelés és a munkáslétszám felfutását eredményezte, de a gyári berendezések fejlődése és az infrastruktúra ezzel nem tudott lépést tartani. A korábbi szerves fejlődést tehát egy olyan aránytalan növekedés váltotta fel, amely - eltekintve a hadsereg érdekeitől - egyértelműen negatívan hatott. Nem Weiss Manfréd robbantotta ki a világháborút. Már csak azért sem, mert a magyar fináncburzsoázia sohasem rendelkezett olyan közvetlen politikai hatalommal, hogy ilyen horderejű kérdések eldöntésénél álláspontja meghatározó lehessen. Háborús propagandát sem fejtett ki, pragmatista üzletember volt, aki egy bizonyos határon túl nem volt hajlandó cselekedeteinek közvetett hatásait tudomásul venni. Bródy rákérdezett Weiss Manfréd foglalkozásának komorságára. „A mesterségem ez - hangzott a válasz - és nekem nincs más gondom, csakhogy ezt a lehető legtökéletesebben folytassam.” Cinikusan hangzik, pedig nem az. Az izzó fém látványa mindenkit lenyűgöz, Weiss Manfréd ennek bűvkörében élt, nem engedte, nem engedhette tudatáig hatolni a Bródy által felvetett kérdés lényegét, vagyis hogy hány ember halálát okozhatják a gyár termékei. Megszállottsága vitte fel a csúcsra, és ez akadályozta meg abban, hogy szembesüljön a halál gondolatával. Weiss Manfréd szubjektív szándékai ellenére a hadi potenciál erősítésével, a vélt fölényérzet kialakításával maga is befolyásolta a Monarchia katonai és külpolitikai vezető rétegének háborús célkitűzéseit. Nem egyszerűen arról van szó, hogy érdekelt volt a fegyverkezésben és így a háborúban. Hiszen meggazdagodásának egyik fontos előfeltétele valóban a háború, de a pénz, a profit - és ebben Bródynak volt igaza - ekkor már lényegében nem motiválta. A legenda szerint a Tanácsköztársaság alatt feljelentették, hogy háromszáz öltönye van. Az Andrássy úti villát átkutató matrózok mindössze hármat találtak. Naponta 14- 16 órát dolgozott, vállalatán kívül nem volt semmiféle szenvedélye. A csepeli gyár számára nem eszköz volt, hanem cél, amelynek egész életét alárendelte. Weiss Manfréd bizonyára szerető férj és apa volt, hat gyermekének születése is ezt támasztja alá, s tudjuk, mennyire megviselte szépséges felesége halála 1904-ben. A
