Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
V. A Weiss Manfréd-gyár a háborúban - 2. Háborús munkaviszonyok
V. A Weiss Manfréd-gyár a háborúban 287 szakszervezetit, mert ezzel a hibájával árthatna magának a legtöbbet, s ezzel tudna csak igazi örömet szerezni ellenfelei táborában.” A szakszervezeti vezetés aggodalma egyáltalán nem volt alaptalan: szeptemberben a gyári bizalmiak - ismét felső jóváhagyás nélkül - ellentámadást indítottak a szakszervezetijogok visszaállítására, és a gyárban újabb sztrájkmozgalmak bontakoztak ki, amelyeket csak katonai beavatkozással sikerült letörni.41 Az államhatalom szintén egyre inkább kényszerhelyzetbe került. A háború előtti demokratikus jogok erőteljes korlátozása a hatalom gyakorlói számára is felszámolta azokat a csatornákat, amelyek korábban alkalmasak voltak a kölcsönös tájékoztatásra és közvetítésre. Az információszerzés szinte teljes mértékben az államhatalomra hárult, amelyhez viszont csak rendkívül bonyolult és bürokratikus eszközök álltak rendelkezésre. A közigazgatási és katonai hatóságok jelentései csak többszöri áttétel után jutottak el miniszteriális szintre.42 A közvélemény tükrözésének és alakításának egyik leghatékonyabb eszköze, a sajtó a cenzúra miatt nem töltötte be ezt a funkciót. A munkások korábban akár konkrét ismereteik, akár olvasmányaik révén nagy többségükben hittek az állam közvetítő, kiegyenlítő szerepében. A belső béke időszaka, majd a panaszbizottság felállítása — vagyis a közvetítő szerep erősítése - kezdetben fokozta ezt az illúziót. Hittek abban, hogy az államhatalom, méltányolva áldozatvállalásukat, hajlandó igazságosságra törekedni az anyagi javak elosztásánál. Bródy Ernő ennek szellemében beszélt az országgyűlés előtt: „A magyar munkásság ennek a háborúnak az ideje alatt példásan viselkedett odakünn és idebenn, [...] a magyar munkásságnak ez a viselkedése kiérdemeli minden illetékes faktornak dicséretét, [...] ez a magyar munkásság minden lehetőt megtett a maga munkájának és feladatának elvégzése érdekében, [...] miután akkor, amikor ennek a munkásságnak erkölcsi és anyagi javairól van szó, a legnagyobb fegyvere, a szervezkedés, az egyesülés, a gyülekezés joga el van véve tőle: anyagi javakban, a megélhetés lehetősége tekintetében adjuk meg neki mindazt, amit meg lehet neki adni”.43 Miután azonban az államhatalom az ellentéteket sem feloldani, sem enyhíteni nem volt képes a panaszbizottság révén, maga is újabb forrásává vált azoknak. Tisza gesztusa ezt a folyamatot kívánta leplezni, és törekvése itt találkozott a szakszervezeti vezetés erőfeszítésével, amely az egyre nyomasztóbb felelősséget kívánta áthárítani. 41 PIL 672. fond 65. ő. e. Az 1916. évi rendes közgyűlés jegyzőkönyve; HTL 1.28 HM 4-16244/4a. ein. - 1916; Vas- és Fémmunkások Lapja, 1916. 23; Magyar Gyáripar, 1916. 21. 42 A gyárak katonai vezetőit elsősorban az üzem magasabb beosztású tisztviselői és esetenként - kérvények, panaszok formájában - a munkások képviselői tájékoztatták. Ezek az információk megszűrve belekerültek a katonai parancsnok heti jelentéseibe, de leginkább csak akkor, ha konkrét intézkedést igényeltek. A jelentések címzettje „a magyar szent korona országaiban a hadsereg-igazgatás részére dolgozó üzemek felügyelője”, Crvocek altábornagy volt, aki saját belátása szerint továbbította az általa fontosnak ítélteket a HM 4a. osztályához, esetleg közvetlenül a miniszterhez vagy más illetékes tárcához. KN 1916. július 12. 43
