Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
V. A Weiss Manfréd-gyár a háborúban - 2. Háborús munkaviszonyok
V. A Weiss Manfréd-gyár a háborúban 285 teljesebben megfelelhessenek a hadvezetőség fokozott igényeinek. A gyár katonai parancsnoksága elsősorban a munkások vezetőitől elvárja, hogy ezen fokozott igények kielégítésére munkatársaik előtt jó példával elöl járjanak és azokra való befolyásukat az ügy érdekében a legnagyobb jóakarattal, ha kell, megfelelő eréllyel érvényesítsék.”35 A panaszbizottság működésének kezdetével, illetve a kollektív szerződés megkötésével új korszak kezdődött a csepeli munkásság mozgalmában. A háború kitörése szinte teljesen megbénította a szervezeti életet, a helyi csoportokat. Ezen a helyzeten csak a központi vezetőség aktív segítségével lehetett túljutni, amely több-kevesebb sikerrel ellátta a csepeliek (és más üzemek munkatársainak) közvetlen érdekképviseletét. Végül ez a tevékenység az egyik oldalon elvezetett a panaszbizottság létesítéséhez, a másik oldalon előmozdította a helyi szervezet újraéledését és fokozódó aktivizálódását. A szakszervezeti vezetés tehát hatalma csúcsára jutott, de ez magában rejtette a vezetés és a munkásság közötti ellentétek kialakulásának veszélyét. Miután a panaszbizottság tevékenysége nem eredményezett kedvező változást, és maga a kollektív szerződés sem kínált erre semmiféle reményt, a vezetés éppen legnagyobb sikerei révén kompromittálódott saját tömegei előtt. Csepelen 1916 tavaszán nagyobb agitáció indult a nők szervezettségéért. A nők, a betanított és segédmunkások szervezése már közvetlenül a háború előtt kiszélesedett. Ez a tendencia 1915 végétől ismét felerősödött; ugyanakkor az általános elnyomorodás közepette csökkent a munkások egyes rétegei közötti különbség, erősödött az egység tudata. A nők és a katonai bíráskodás alá nem tartozó férfiak gyakorlatilag átvették, ha nem is a mozgalom irányítását, de gyakorlati végrehajtó szerepét, és egyre határozottabban hangot adtak elégedetlenségüknek. A szervezett munkásnők műhelyenként bizalmikat választottak maguk közül, s a növekvő ellenállás azonnal megmutatkozott a termelés csökkenésében. Kisebb sztrájkokra is sor került — először a háború kitörése óta. Válaszul 1916 júniusában a kispesti szolgabíró öt munkást elzárásra Ítélt, a katonai parancsnok pedig a bevonultatás eszközét választotta. Az előbbi rendelkezés a nőmunkásokra, az utóbbi a katonai fegyelem alatt álló munkásokra hatott elemi erővel, s végül június 30-án a központi vezetőség jóváhagyása és támogatása nélkül leállt az egész gyár, beleértve a kivezényelt katonákat is. Miután a hatóságok megígérték a letartóztatottak szabadon bocsátását, a munkások július 6-án újra felvették a munkát.36 Ez a megmozdulás a szakszervezeti vezetést és a katonai hatóságokat egyaránt sokkolta. Július 6-án a Vas- és Fémmunkások központi vezetősége és végrehajtó bizottsága körlevelet adott ki, amelyben „óva intette” a szervezett munkásságot, hogy szolidaritást vállaljon a csepeliekkel. Ugyanaznap a honvédelmi miniszter elrendelte a gyár mili35 MNL OL Z 402 80. 36 Februárban hasonló módon tört ki a fegyvergyári sztrájk. Pl Arch. WM-gyári iratok (657 f.) 1/12, a XV. 1/1916/2. Az iratok feltehetőleg visszakerültek eredeti lelőhelyükre, az MNL OL-ba, a könyv kiadásának idején nem azonosíthatóak. ÖStA KA Zst KM MLA 1916 7A 2-107.
